Itthon HavariaPress 2012. május. 22. 09:49

"Nagy a káosz" - tüntetni mennek a volt malévosok

Demonstrációt tartanak ma a szaktárca épülete előtt a Malév érdekképviseletei, volt munkavállalói. Azt követelik, hogy a légitársaság felszámolása során tisztességesen járjanak el a dolgozókkal szemben, időben kapják meg fizetésüket, végkielégítésüket, felmondási pénzüket. Többen ugyanis 35-38 év munkaviszony után négyszáz-hatszázezer forintos végkielégítést kapnak a nyolc-tízmillió forintos járandóság helyett.

"Nagy a káosz a Malév felszámolása körül. Február huszadika óta akadozik a pénzek időbeni kifizetése, s van, akinek azóta tornyosulnak a közüzemi számlái. Vannak, akik még a felmondási papírjukat sem kapták meg. Nem tudunk tovább várni" - mondta tegnap a Magyar Hírlapnak Demeter Csaba, a Hunalpa, Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének alelnöke.

A légitársaság azt közölte hétfőn: az áprilisi béreket ma utalják. A Malév nem tudott fedezetet biztosítani az áprilisi követelések teljesítésére sem, amelyben már a felmondási időre járó keresetek illetve végkielégítések is megjelentek, így ezt is a Bérgarancia Alap terhére kellett lehívni. Ezeket május 22-én fizetik.

Demeter Csaba közölte, nem tudják, hol tart a felszámolás, a vagyonfelügyelő mit végzett idáig, ugyanis semmiféle hitelezői választmányra nem került még sor, talán ezen a héten lesz az első ilyen ülés. Nem hallottak arról, hogy a felszámolás során milyen vagyonelemeket értékesítettek eddig, mert a vagyonfelügyelő csak a bérgarancia-alapról beszélt. Pedig - hívta fel a figyelmet Demeter Csaba - a dolgozókat, hitelezőket a vagyontárgyak értékesítéséből befolyt összegből és - szükség esetén - a bérgarancia-alapból kellene kifizetni.

Ám a vagyonfelügyelő ez idáig csak ez utóbbiról nyilatkozott. Így fordulhatott az elő, hogy egy 35-38 évet a Malévnél dolgozott munkavállaló nem nyolc-tízmillió, hanem mindössze nettó négyszáz-hatszázezer forintos végkielégítéshez juthat. A nemzeti légitársaság egykori 2600 dolgozója közül a legtöbbeknek nem sikerült új munkát találniuk, leginkább a földi személyzet van reménytelen helyzetben.

A Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének alelnöke azt mondta, ezt megelégelték, s ezért demonstrálnak ma 11-13 óra között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) előtt, ahová a közlekedési ágazat tartozik. A kormány ugyanis többször kijelentette, szükség van nemzeti légitársaságra, mégis a minisztérium veszni hagyta a Malévot.

Az érdekképviseletek szerint a szaktárca felelőssége megáll, hiszen ők tárgyaltak a lehetséges befektetőkkel, így a kínai féllel is, de vagy nem voltak kompetensek, vagy nem voltak elég szakmaiak - fogalmazott Demeter Csaba. Példaként említette a Nokia dolgozóinak elbocsátását, ahol nemcsak a törvényes végkielégítésüket, hanem azon felül kéthavi átlagbért is kaptak a cégtől, ami vésztartalékként szolgál az elhelyezkedésükig.

Volt malévosok demonstrációja februárban - Nagyítás-fotógalériánk a Malév képes történetével. Kattintson a képre!
Fülöp Máté

Az alelnök elmondta, petíciót akarnak átadni a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, amelyben követelik, tisztességesen járjanak el a dolgozókkal szemben a felszámolási eljárás során. Követelik azt is, hogy tételesen számoljon be a végelszámoló arról, eddig mit végzett, s ne mindig a bérgarancia-alapra hivatkozzon.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.