2012. május. 22. 16:59 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. május. 22. 17:41 Itthon

Nem bírságolhatnak azonnal az ellenőrök a bérletigazolvány miatt

A BKK ellenőrei ezután is fokozottan ellenőrzik a bérletigazolványok érvényességét, de "a beérkezett visszajelzések alapján" enyhítik a lejárt igazolvány miatti szankciókat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Ez azt jelenti, hogy az ellenőrök mostantól először csak figyelmeztetnek, és csak akkor bírságolnak, ha az utas a figyelmeztetést követő 8 napon belül nem cseréli ki a lejárt bérletigazolványt.

A fővárosi tömegközlekedésben használatos bérletigazolványok tíz évig érvényesek, így lejártukkor azokat új igazolványra kell cserélni - idézi fel közleményében a BKK.

A BKK azt írja, felülvizsgálta a bérletigazolványokkal kapcsolatos korábbi eljárásrendet, és az általános bérletigazolványok esetében az utasok számára kedvezőbb megoldás alkalmazásával enyhíti a a lejárt bérletigazolvány használatának következményeit.

Azokat az utasokat, akik lejárt érvényességi idejű általános bérletigazolványt mutatnak fel, "azonban a fényképről egyértelműen megállapítható, hogy a saját bérletigazolványukat használják" és a felmutatott bérletre rá van írva a bérletigazolvány száma, a BKK a jövőben nem pótdíjazza, hanem figyelmeztetésben részesíti.

Az ellenőrök ezentúl az igazolványon "rájegyzéssel jelzik annak lejártát". A figyelmeztetésben részesített utasnak legkésőbb a figyelmeztetés napját követő nyolcadik naptári napig kell új általános bérletigazolványt kiállíttatnia. A figyelmeztetést követő kilencedik naptól "a rájegyzéssel ellátott bérletigazolvány bejárati ellenőrzésnél utazásra nem jogosít", azaz az ellenőrök, illetve a biztonsági őrök megbírságolhatják az ilyen igazolvánnyal utazót.

"Továbbra is szükségesnek tartjuk, hogy utasaink érvényes bérletigazolvánnyal utazzanak, hiszen a bérletek átruházásával kapcsolatos visszaéléseket ezzel tudjuk megakadályozni. A bérletek (eltekintve az arckép nélküli típusúaktól) ugyanis nem átruházhatóak; mindezt a jövőben fokozottan kívánjuk ellenőrizni, különösen, hogy észleltük egyes, az igazolványszámmal nem ellátott szelvények átruházhatóságára épülő jogellenes 'bérletkölcsönző' szolgáltatások terjedését" - írja a BKK.

"Természetesen a nyolcnapos türelem nem vonatkozik arra az esetre, ha valaki jogosulatlanul veszi igénybe a tömegközlekedési szolgáltatást, például a bérletszelvényre nem vezette fel a bérletigazolványa számát; az ilyen visszaélések azonnali pótdíjazást vonnak maguk után" - tették hozzá.

Ha a bérletigazolvány cseréje a vele együtt használt bérlet érvényességi ideje alatt válik szükségessé, akkor a bérletet is ki kell cseréltetni és azon az új bérletigazolvány számát kell feltüntetni. Fontos, hogy a kedvezményes bérletek használatára jogosító bérletigazolványok esetében a BKK nem tudja az általános bérletigazolványokra bevezetett figyelmeztetést alkalmazni, hiszen ezeknél a kedvezmény-jogosultság időtartamához kell igazodnunk.

"A BKK dolgozik az elektronikus jegyrendszer mihamarabbi bevezétésén, addig a korszerűtlen papíralapú igazolvány és szelvényrendszerben igyekszünk utasaink számára a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozni, ugyanakkor a rendszer csalásra, visszaélésre lehetőséget adó kiskapuit is bezárni" - olvasható a közleményben.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.