Itthon MTI 2012. május. 10. 17:39

Kövér kitüntette Ádert

Két állami kitüntetést vett át beiktatási ünnepsége után Áder János csütörtökön. A Magyar Szent István Rend és a Magyar Érdemrend nagykereszt a lánccal és az arany sugaras csillaggal osztálya kitüntetések az állami kitüntetésekről szóló, év elején hatályba lépett jogszabály alapján illetik meg az államfőt. Az elismeréseket az új köztársasági elnök a Sándor-palotában vehette át az Országgyűlés elnökétől, Kövér Lászlótól.

A rendszerváltozás utáni első államfő, Göncz Árpád - a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi törvény alapján - először a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét birtokolhatta, egy 2000 februárjában hatályba lépett törvénymódosítás után ez annyiban változott, hogy immáron a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje a lánccal fokozat illette meg.

Áder János mai kinevezésén
Túry Gergely

A következő években Mádl Ferenc, Sólyom László és Schmitt Pál is erre a kitüntetésre volt jogosult köztársasági elnökként, egészen ez év elejéig, amikor is hatályba lépett a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló új törvény.

Ennek értelmében Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Szent István Rend és a Magyar Érdemrend nagykereszt a lánccal és az arany sugaras csillaggal osztályának kitüntetettje. Előbbi fokozat - Mária Terézia magyar királynő által 1764. május 5-én alapított Szent István Rend megújításaként - Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál.

A korábbi Magyar Köztársasági Érdemrend elnevezés az ország hivatalos nevének változásával módosult Magyar Érdemrendre, amellyel a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenységet ismerik el.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?