Miközben a Demokratikus Koalíció úgy viselkedik, mint egy nagy párt, addig még azt a támogatottsági szintet sem érte el, hogy érdemi megyei szintű információt lehessen gyűjteni róla. Taglétszáma átlépte az ötezer főt, amivel a párt vezetői „maximálisan elégedettek”. Az MSZP szerint ugyanakkor a tagok egy része éppen most szivárog vissza a szocialistákhoz.
Az MSZP aktív tagságának 20-30 százalékát át tudja csábítani a volt miniszterelnök által vezetett, a szocialistákból kivált Demokratikus Koalíció (DK) – mondta nem sokkal a tavalyi pártszakadás után Baracskai József országgyűlési képviselő a Zalai Hírlapnak. Ma már óvatosan fogalmaznak az új párt vezetői. Bauer Tamás, a DK alelnöke - egykori SZDSZ-es poltikus - a hvg.hu-nak azt mondta: nem nézik, hogy a hozzájuk jelentkező korábban melyik pártnak volt tagja, de „arcról” ismernek sok olyan tagot, akik korábban az MSZP-ben, az SZDSZ-ben vagy az MDF-ben tevékenykedtek. „Ötezer fölötti a taglétszámunk, országszerte mindenhol vannak helyi szervezeteink. Az ország negyedik legnagyobb tagságú pártja vagyunk” – állította Bauer.
A DK tavaly októberben alakult meg hivatalosan, Gyurcsány Ferenc saját platformja megalakításának egyéves évfordulóján jelentette be az MSZP-vel való szakítást. Gyurcsány a platform megalakításakor még azt mondta, nem alapít új pártot, a célja az MSZP megreformálása. A Demokratikus Koalíció ezután elkezdte hevesen bírálni az MSZP vezetését és belső megújulást sürgetett. A gyurcsányista platform tavaly ősszel kezdeményezte, hogy az 58 tagú parlamenti frakcióból a két egyéni képviselőn kívül mondjon le mandátumáról az összes területi és országos listán bejutott képviselő, és őket a tagság erősítse meg vagy váltsa le, mert csak így lesz esélyük Orbán leváltására 2014-ben. Mesterházy Attila ekkor azt üzente Gyurcsányéknak, hogy nem kötelező a szocialista pártban politizálni vagy a frakció tagjának lenni, van lehetőség a távozásra.
A nehezen mérhető párt
A szakítás után a pártot nem jegyezték be, mert Gyurcsány - mint mondta - "nem bízott" Polt Péterben, hanem a már meglévő, tavaly februárban megalakított Demokrata Párt változtatta meg nevét és alapszabályát. Ám a DK mégis bízott a legfőbb ügyészben, mert a bírósági portál szerint 2012. január végén emelkedett jogerőre a párt bejegyzéséről szóló határozat, amelyet tavaly év végén kezdeményezett. "Tavaly októberben, a szakítás bejelentésekor vettük át a Demokrata Pártot, novemberben történt meg a tisztújítás, majd ezt követően kértük a párt átnevezését Demokratikus Koalícióra. Ennek bejegyzése történt meg januárban. Nem bíztunk abban, hogy Polt Péter bejegyzi nekünk a Demokratikus Koalíciót, ezért választottuk ezt a módszert" - mondta a hvg.hu-nak Wirsing Viktória, a DK kommunikációs igazgatója.
„A Demokratikus Koalíció népszerűségét megalakulása, azaz 2011 novembere óta vizsgáljuk, egyelőre azonban nem érte el azt a szintet, hogy a vizsgált szempontból megbízható, megyei szintű információkhoz juthassunk” - olvasható a Tárki csütörtökön kiadott felmérésében. Hasonló eredményeket mutat a többi közvélemény-kutató felmérése is. Az Ipsos márciusi adatai szerint Budapesten 3 százalékos, a vidéki városokban 2 százalékos, a falvakban pedig 1 százalékos a DK támogatottsága. A Századvég 2 százalékosra mérte a párt támogatottságát áprilisban. A Medián márciusi felmérésében meg sem említette a DK-t.
Debreczeni József ugyanakkor azt mondta, biztos pártot választók között a DK átlépte a parlamenti küszöböt, a Tárkinál 6 százalékon, a Mediánnál 5 százalékon áll a párt. "Ez nagy eredmény féléves működés után, nyilván belejátszott, hogy nem állórajtból indult a párt" - találgat a párt alelnöke.
A tagokat általában személyes ismeretség alapján és az internet segítségével toborozzák - árulta el Bauer Tamás, aki szerint tagjaik jelentős része a rendszerváltás óta nem volt egyik pártnak sem a tagja. Wirsching Viktória szerint több mint száz helyi szervezettel bír jelenleg a DK, ami szerinte jó eredmény, miután fél éve alakult a párt, 3 hónapja jegyezték be hivatalosan. Mind Bauer, mind Wirsching „maximálisan elégedettek” a DK eddigi eredményeivel, már ami a taglétszámot érinti.
Az MSZP szerint ugyanakkor nem jelentős a tagjaik elvándorlása. Molnár Zsolt, a párt budapesti elnöke azt mondta: körülbelül a tagságuk 3-4 százaléka (ez körülbelül 1200 főt jelent), „pár száz ember” ment át a DK-ba. Déri Balázs kommunikációs igazgató ugyanakkor hozzátette: újabban megkezdődött a visszavándorlás is, Edelényben például a 11 átlépő ember közül 8 már visszatért az MSZP-be. Korábban 4 megyei elnök döntött úgy a 20 szervezetből, hogy átlép a DK-hoz.
Gyurcsány mint húzónév és kockázat
Az új párt tagjait az sem aggasztja túlságosan, hogy az Országgyűlésben nem sikerült frakciót alapítaniuk a 10 képviselővel bíró pártnak. „Van egy frakciónk, amit nem ismer el az Országgyűlés. Ennek ellenére Molnár Csabára mi frakcióvezetőként tekintünk” – közölte Bauer. A hivatalosan nem létező frakció hetente ülésezik és megvitatja az aktuális kérdéseket.
Az áprilisban elfogadott házszabály-módosítás értelmében a DK ebben a ciklusban nem alakíthat képviselőcsoportot - az előző házszabály szerint 6 hónap elteltével 10 képviselő alakíthatott volna önálló képviselőcsoportot. Az új rendelkezés ugyanis csak az előző általános választáson országos listát állító és mandátumot szerző párthoz tartozó képviselőknek teszi lehetővé a frakcióalakítást, amelyhez a módosítás értelmében nem tíz, hanem tizenkét képviselőre van szükség, Gyurcsányék pedig csak tízen vannak az Országgyűlésben. A döntés miatt a DK 2012-ben nagyjából 63 millió forinttól esett el az ápilistól az év végéig vett időszakra vonatkoztatva. 2013-tól ráadásul nő a frakciók támogatása.
A párt jelenleg a tagdíjakból, illetve a képviselők szakértői kereteiből működik, magánvagyonából senki nem járult hozzá a párt működéséhez - mondta a hvg.hu-nak Debreczeni József alelnök. A DK költségvetéséhez a milliárdos Gyurcsány Ferenc sem járult hozzá a vagyonából.
A DK elnöksége 12 fős, szintén hetente üléseznek. Az Országos Tanács (az MSZP-nél például ez az Országos Választmány) pedig havonta ül össze. Vagyis a DK mindenben úgy jár el, mint a többi „nagy” párt.
A megkérdezett tagok elégedettek a DK rendezvényeivel is. Jelenleg hetente tüntetnek az Alkotmánybíróság épülete előtt, mivel az Alkotmánybíróság harminc napon belül nem döntött annak a beadványnak a megtárgyalásáról, amely szerint az Orbán-kormány a hatalom kizárólagos megragadására törekszik. Bauer szerint ugyanakkor ez az akció csak „jelzésértékű”, nem az a céljuk, hogy nagyobb tömegeket hívjanak a helyszínre. Az első alkalommal körülbelül 200 ember vett részt a tüntetésen.
„Ha valahol Gyurcsány Ferenc ott van, akkor több százan is eljönnek. Ha más vezetők, akkor 70-80-an” - közölte Bauer, aki szerint a legnagyobb rendezvényükön ezres nagyságrendben vettek részt az emberek, például március 15-én. „Az embereket érdekli a politika, de sokan félnek. A rendezvényeinkre eljönnek, odajönnek hozzánk beszélgetni, de amint meglátnak egy kamerát, máris szétszélednek, hogy a DK logója közelében se lássák őket. Úgy érzik, ezzel az állásukat veszélyeztetik. A nyugdíjasokra ez nem vonatkozik, ezért sok az idős ember a pártrendezvényeken. Fiatalok is szimpatizálnak velünk, de nyilvánosan sokan nem akarják vállalni a kapcsolatot” - mondta Bauer.
A DK ugyanakkor a közeljövőben nem készül nagyobb rendezvényre, csupán a helyi szervezetek tartanak egy-egy taggyűlést. Arra a kérdésre, készülnek-e valamilyen akcióval az Orbán-kormány félidejére, Bauer közölte: „ünnepséget nem fogunk tartani. A véleményünket el fogjuk mondani” – tette hozzá, nem részletezve, milyen formában gondolják ezt megtenni.
A DK kitart a Gyurcsány Ferenc szakdolgozatát érintő botrányban is az elnök mellett. Az ATV körkérdésére például több DK-s képviselő is - köztük Bauer, Debreczeni, Molnár Csba és Vadai Ágnes - is úgy nyilatkozott, hogy szerintük nincs plágiumügy. Az üggyel kapcsolatban Debreczeni a hvg.hu-nak azt mondta: Gyurcsány nélkül meg sem alakult volna a párt, és mivel az ügy a párt megítélését is befolyásolja, semmiképp sem tekinthetik az elnök magánügyének. Azt azonban nem akarta elárulni, hogy egymás között hogyan vélekednek a borányról. "Gyurcsány Ferenc több alkalommal is elmondta a véleményét" - mondta szűkszavúan.