Itthon MTI 2012. április. 30. 18:45

LMP: cenzúrázni akartak a rádióban, megakadályozták

Az LMP szerint sikerült megakadályozni, hogy a Magyar Rádióban (MR) cenzúrázzák az Ütköző című műsor egyik adását.

Schiffer András, az LMP képviselője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: pénteken kapott értesítést, hogy a Magyar Rádió hétfőn 16:45-kor felvenne egy beszélgetést vele, Novák Előddel (Jobbik) és Varga Lászlóval (KDNP) a kommunista luxusnyugdíjak ügyében. Később kiderült, hogy ez egy második felvétel lenne, mert korábban Ipkovich György MSZP-s képviselővel már felvették a műsort, de nem találták megfelelőnek az általa elmondottakat. 

Az ellenzéki képviselő szerint demokratikus politikus nem vállalhat el ilyen felkérést, mert az lett volna az ő szerepe, hogy kiváltsa Ipkovich Györgyöt. Ezt követően az LMP meghirdette sajtótájékoztatóját, majd a rádió e-mailben értesítette az LMP-t, hogy az eredeti felvételek alapján kerül adásba a műsor. A politikus hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartja, hogy a közszolgálati rádióban azért, mert nem tetszik nekik egy képviselő álláspontja, kicenzúrázzák, és olyan vendéget hívnak be, akinek feltehetőleg közelebb van az álláspontja a kormányoldaléhoz. 

Ezzel Schiffer András szerint sikerült "zátonyra futtatni" a cenzúrát, de felmerül a kérdés, hogy miért a kommunista luxusnyugdíjakról akarnak május elsején a rádióban beszélgetni. Szerinte arról kellene faggatni a kormányt, hogy mikor írják ki a népszavazást a kiszolgáltatottság ellen, illetve arról, hogy közfoglalkoztatott embereket "kizsákmányolnak" minimálbér alatti fizetéssel.

Az MTVA később közleményben utasította vissza a vádat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.