Itthon MTI 2012. március. 29. 13:17

Jobbik: a Fidesz Martonyit akarná Schmitt Pál helyén látni

A Jobbik szerint nem a Fidesz, hanem a népharag fogja eltávolítani Schmitt Pált a köztársasági elnöki posztról és most már az a kérdés, hogy ki lesz az utód - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Dúró Dóra. Az ellenzéki párt azt kezdeményezi a kormánynál, hogy közvetlenül válasszák meg Schmitt Pál utódját, vagyis a nép szavazzon az új köztársasági elnökről.

Az ellenzéki párt szóvivője közölte, a Jobbik vezetéséhez "olyan hírek jutottak el", hogy a Fidesz Martonyi János jelenlegi külügyminisztert szeretné államfőnek, akivel azonban a Jobbik szerint "Schmitt Pálnál is lejjebb süllyed a Fidesz", hiszen Martonyi Jánosnak "tisztázatlan állampárti múltja van" és amíg ezt nem rendezi, addig köztársaságielnök-jelöltnek sem alkalmas.

Mint megírtuk: a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa kezdeményezi Schmitt doktori címének visszavonását - jelentette be az egyetem rektora. A doktori tanács 22 tagjából 18 volt jelen, a többség a doktori cím elvétele mellett szavazott. Az egyetem szenátusa délután dönt.

A Jobbik szerint egyébként már önmagában az kár, hogy idáig hagyták a kormánypártok elfajulni a dolgokat, mert ezzel az államfői tisztséget nagy nemzetközi és hazai presztízsveszteség érte.

Dúró Dóra hozzátette: a Jobbik elnöksége pénteki ülésén foglalkozik Schmitt Pál ügyével. Az ugyanakkor szerinte biztos, hogy hosszú távú megoldást jelenthetne a hasonló problémákra a plágiummal és bérdiplomaírással kapcsolatos Btk.-módosítás, amelynek tárgysorozatba vételét hétfőn kezdeményezni is fogja a Jobbik-frakció az Országgyűlésben.

Dúró Dóra a sajtótájékoztatót követően azt közölte az MTI-vel: a Jobbik számára elfogadhatatlan, hogy az új alaptörvény értelmében nem elég 50 képviselő aláírása, hanem az összes országgyűlési képviselő egyötöde állíthat köztársasági elnök-jelöltet. Éppen ezért az ellenzéki párt azt kezdeményezi a kormánynál, hogy közvetlenül válasszák meg Schmitt Pál utódját, vagyis a nép szavazzon az új köztársasági elnökről.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.