Budai: Oszkó a Wizz Airnél használhatta fel a maléves információkat
Oszkó Péter a Malév visszaállamosításakor olyan bennfentes információkhoz jutott, amelyeket később "hasznosítani tudott" a Wizz Airben mint igazgatósági tag - állítja az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula kérdéseket tesz fel az ügyben a volt pénzügyminiszternek.
A kormánybiztos tudni szeretné egyebek mellett azt, Oszkó Péternek van-e tulajdonrésze a Wizz Air légitársaságban, és miért nem hozta nyilvánosságra, hogy a Malév konkurensének, a Wizz Airnek igazgatósági tagja. Budai Gyula szerint a Malév csődje "bekódolt történet" volt.
A kormánybiztos emlékeztetett: 2010 végén a Malév korábbi vezetője, Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója feljelentést tett az Európai Bizottságnál, amely alapján 2010 decemberében a testület vizsgálatot indított a Malévnek nyújtott állami támogatások miatt. Azt pedig már korábban, a Malév visszaállamosításának időpontjában tudni lehetett, ha az Európai Bizottság vizsgálatot indít, arra az álláspontra fog jutni, hogy nem lehetett volna ilyen állami támogatásokat nyújtani a légitársaságnak - tette hozzá.
Budai Gyula szerint Oszkó Péter a Malév visszaállamosítása során olyan bennfentes információkhoz, például az utaslétszámra és a Malév piaci részesedésére vonatkozó adatokhoz juthatott, amelyek később lehetőséget adtak a Wizz Airnek arra - amelynek igazgatósági tagja lett tavaly áprilisban -, hogy "a Malév helyére benyomulva megszerezze annak piaci szegmensét". Mindezek alapján egyértelműen felmerül az összeférhetetlenség kérdése Oszkó Péter esetében - jelentette ki.
A kormánybiztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette azt is, hogy paritásos alapon működő parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte a Malév és a Budapest Airport privatizációja ügyében. Közölte továbbá, hogy "a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Veres János egykori pénzügyminiszter által nem létezőnek titulált szerződést" - amely arról szól, hogy a Malév felszámolása esetén milyen kötelezettség terheli az államot a Budapest Airport felé - átadta Polt Péter legfőbb ügyésznek, és kérte, hogy ebben az ügyben is indítsanak eljárást.
"Amikor az igazgatósági tagságot elfogadtam, álmomban nem gondoltam volna, hogy a jelenlegi kormány képtelen lesz rendezni a Malév helyzetét. Így arra sem készültem fel, hogy a társaság összeomlását jó szokásához híven megint gátlástalanul az elődei nyakába próbálja majd varrni, s ebben a perpatvarban a Wizz Air működésében betöltött szerepem akár negatív színben is feltűnhet, holott azt ugyancsak a miniszterségem után tett elhatározásom keretében vállaltam, mégpedig, hogy a hazai, vagy hazai eredetű cégek piaci és nemzetközi sikereiben nyújtsak erőm és tudásom szerint segítséget, miközben tevékenységem során a miniszterségem lezárultával semmilyen módon nem foglalkoztam a Malév ügyeivel - írta nemrégiben az üggyel kapcsolatban Oszkó Péter a hvg.hu-n vezetett blogjában.
A Wizz Air közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben a holding tulajdonosi struktúrájával kapcsolatosan annyit közölt, hogy a társaság részvényeinek 96 százalékát EU-állampolgárok birtokolják. Az elszámoltatási kormánybiztos a sajtótájékoztatóján azt mondta: tudni szeretné egyebek mellett azt, hogy Oszkó Péternek van-e tulajdonrésze a Wizz Air légitársaságban, és miért nem hozta nyilvánosságra - ami a napokban derült ki -, hogy 2011 áprilisa óta a Malév konkurensének, a Wizz Airnek az igazgatósági tagja. Választ vár arra is, létezett-e olyan forgatókönyv a magyar légitársaság visszaállamosításakor, amely arra vonatkozott, hogy az államosítás sikertelensége esetén a Wizz Air milyen szinten akarja átvenni a Malév szerepét.