Itthon MTI 2012. február. 07. 10:51

Sztrájk miatt nem repül Budapestre az Air France

Törölte budapesti járatát az Air France a francia repülőtereken a légi közlekedésben dolgozók 4 napos sztrájkja miatt - közölte a francia légitársaság kedden.

A közlemény szerint az Air France kedden az AF2395 számú Budapest-Párizs járatát volt kénytelen törölni, szerdán az AF1995 számú Budapest-Párizs járat nem közlekedik a sztrájk miatt.

A francia légitársaság azzal számol, hogy kedden a tengerentúli járatok több mint 50 százaléka, a rövidebbeknek pedig 70 százaléka elindul kedden. Az Air France járatainak húsz százalékát volt kénytelen törölni az utolsó pillanatban hétfőn, a francia repülőtereken a légi közlekedésben dolgozók négynapos sztrájkjának első napján.

A pilóták legjelentősebb szakszervezete azt közölte, hogy a munkabeszüntetéshez a dolgozóknak több mint a fele csatlakozott. A légi közlekedésben ugyanakkor nem voltak jelentős fennakadások.

A francia légitársaság előre azt jelezte, hogy kedden a tengerentúli járatainak már csak a felét, az Európába közlekedő gépeinek pedig 70 százalékát indítja el. Ezeken kívül a reggeli órákban további kilenc járatot töröltek hirtelen, hétfőn még csak fele ennyi volt az utolsó pillanatban történt törlések száma. Az Air France - amely hétfőn járatainak 20 százalékát törölte a munkabeszüntetés miatt - jelezte, hogy eddig összesen 25 ezer e-mailt és SMS-t küldött szét utasainak a járattörlésekről és késésekről. A légitársaság arra kér mindenkit, hogy amennyiben lehetséges, halassza repülőútját február 10. utánra. 

Nathalie Kosciusko-Morizet közlekedési államtitkár a LCI francia hírtelevízióban kedden elismerte, hogy a négy napra tervezett megmozdulás "komoly" méreteket kezd ölteni, de úgy látja, hogy annak szabályozása nem megfelelő. "Jelenleg jogukban áll, hogy kollektív (sztájk)figyelmeztetést nyújtsanak be, de az egyéni jelzés nem kötelező. De az, hogy az utolsó pillanatban nem érkeznek meg (a pilóták), amikor az utasok már megkezdték a beszállást, az bűn" - hangsúlyozta az államtitkár. Azt mondta, hogy éppen ennek az elkerülése a célja annak a törvényjavaslatnak, amelyet a kormány beterjesztett annak érdekében, hogy az utasokat sztrájk esetén legalább 24 órával előre értesítsék arról, hogy a járatuk elindul-e. "Nincs semmi ok arra, hogy egy megmozdulás arra kényszerítse a franciákat, hogy éjszakákat és teljes napokat töltsenek családostul a repülőtereken. Ez nem szükséges" - tette hozzá. 

A kötelező minimum szolgáltatás bevezetése ellen hétfőtől csütörtökig tartó munkabeszüntetés az első olyan tiltakozás, amelyben a francia légi közlekedésben dolgozók valamennyi kategóriája - pilóták, légi kísérők és a földi személyzet - közösen vesz részt. A szakszervezetek a francia nemzetgyűlés által már elfogadott törvénytervezet ellen tiltakoznak, amely a légi forgalomban sztrájkolókat arra is kötelezné, hogy részvételi szándékukat egy sztrájkban 48 órával korábban bejelentsék, és az utasokat 24 órával előre értesítsék a várható fennakadásokról. A szenátus február 15-én dönt a tervezetről.

Hasonló törvény - amely az utasokat hivatott védeni a kellemetlen meglepetésektől - több mint négy éve érvényes a francia vasúti és városi tömegközlekedésben. A légi közlekedésben dolgozók azonban a sztrájkjog csorbításaként értékelik a javaslatot.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?