Így buliztak a fideszes fiatalok a Moulin Rouge-ban
A Moulin Rouge-t bérelte ki zártkörű rendezvényre a Fidelitas múlt pénteken, ahol a fideszes ifjúsági szervezet 15. születésnapját ünnepelte.
Egymillió forintot bulizott el a Fidesz ifjúsági szervezete Budapest egyik legismertebb szórakozóhelyén, a belvárosi Moulin Rouge-ban - tudta meg a mainap.hu. A 15. születésnapját ünneplő Fidelitas külön erre az alkalomra egy honlapot is létrehozott, ahol az „igényes szórakozás fellegváraként” mutatja be a mulatót.
Azt, hogy miért éppen ebbe a luxuslokálba szervezték a bulit, a lapnak azzal magyarázták a fidelitasosok, hogy a Moulin Rouge mellett szólt kétségtelen ismertsége, mérete, hogy központi helyen van a városban, és máshol nehezen lett volna megoldható, hogy pénteken zártkörű rendezvényt tartsanak - tudta meg a lap.
A Fidelitas több mint 500 vendége után fejenként közel 2000 forintot fizetett a zártkörű rendezvényért, ahol a születésnapi torta mellett zene és italakciók is voltak. Mindez tehát körülbelül egymillió forintos összköltséget jelent.
"A szórakozóhelyet nem csupán 'béreltük', hanem az azt működtető céggel kötött szerződésünk alapján sokrétű szolgáltatásukat vettük igénybe a helyszín rendelkezésünkre bocsátásától, hagyományos születésnapi torta szervírozásán keresztül, a zeneszolgáltatásig és italakciókig" - érveltek a Fidelitasnál. A vidékről érkezők számára a fővárosi fenntartású Pannónia Középiskolai Kollégiumban biztosítottak szállást, a kollégium honlapján szereplő 2160 forint/fő/éjszakás díjszabásnál jóval olcsóbban, mindössze 800 forintért.
A szállás mellett az alkohol és az energiaitalok is jóval kevesebbe kerültek péntek este a fidelitasosoknak: az italakciók keretében féláron ihattak például whiskey-kólát, gin-tonikot, vodkával kevert energiaitalokat, sört és különféle koktélokat. A mulatóban egy rövidital listaáron egyébként 1000 forintba, egy koktél 1500 forintba kerül. Ezen kívül a vezetőség azt is kijárta, hogy aznap este a 6x6 Taxi kedvezményes tarifával szállítsa az ifjú fideszeseket.
A rendezvényre maga Ágh Péter, fideszes országgyűlési képviselő, Fidelitas-elnök invitálta a résztvevőket, aki a bulin jelentette be, hogy csillagot neveztettek el önmagukról. Az eddig 13558600769 számon azonosított égitestet a Nemzetközi Csillagregisztrációs Központ hivatalosan is „Fidelitas”-ra keresztelte el. Az ifjúsági szervezetnél elmondták, hogy a csillagom.hu oldalon bárkinek lehetősége van nevet adnia egy csillagnak, ennek összköltsége 49 ezer forint.
A buli éjszakáján egyébként este fél 11-től 500 forintos belépőt kellett fizetniük a férfiaknak. A Fidelitas tájékoztatása szerint az így összegyűlt százezer forint (ami egyébként tizede annak, amibe a fergeteges éjszaka került) is abba a kalapba kerül, amiből a Csillagszóró névre keresztelt jótékonysági akció keretében megyénként egy-egy szociális, gyermekvédelmi intézménynek adományoz az ifjúsági szervezet.