Itthon MTI 2011. december. 09. 16:30

Mesterházy: Lázár irányította Schmitt Pált a bírói kinevezéseknél

Az MSZP elnöke szerint igazolódott korábbi aggodalma: Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője mondta meg Schmitt Pálnak, kiket jelöljön a Kúria és az Országos Bírói Hivatal (OBH) élére, az államfő pedig végrehajtói szerepbe kényszerülve eleget tett a kérésnek.

Mesterházy Attila pénteken újságíróknak azt mondta: színjáték volt az az egyeztetés, amelyet kedden a Sándor-palotában tartott a köztársasági elnök a parlamenti pártok vezetőivel. Schmitt Pál úgy tett, mintha érdekelné az ellenzék véleménye, de az új bírósági vezetők személyéről nyilvánvalóan a Fidesz-frakció döntött - jelentette ki. Hozzátette, hogy a jelölteket később véleményezik, megjegyzései az eljárásnak szólnak.

Az Országgyűlés sajtószolgálata pénteken arról tájékoztatott, hogy Darák Pétert jelölte Schmitt Pál a Kúria, Handó Tündét pedig az Országos Bírósági Hivatal elnöki posztjára. A jelölteket az alkotmányügyi bizottság várhatóan hétfőn hallgatja meg, az Országgyűlés pedig kedden titkos szavazással dönt róluk.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyébe lépő OBH elnökét az államfő jelölésére a parlament választja meg kétharmados többséggel kilenc évre, a legalább ötéves szolgálati viszonnyal rendelkező bírók közül. Hatáskörébe tartozik a bírósági felsővezetők kinevezése és a bírák kinevezésére vonatkozó indítvány megtétele.

Túry Gergely

A Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria elnöke igazgatási jogköröket nem gyakorol majd. A főbírót az Országgyűlés választja - a minimum ötéves szolgálati viszonnyal rendelkező bírák közül - kétharmados többséggel kilenc évre, a köztársasági elnök jelölésére. Ő nevezheti ki a Kúria kollégiumvezetőit, irányíthatja és ellenőrizheti a Kúria vezetőinek igazgatási tevékenységét.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.