Megújul Ferencváros: korszerűsítik a Páva utcát és a Tűzoltó utcát is
Jövőre is folytatódik az épületek, közterületek és parkok megújítása a főváros IX. kerületében, a program elemeiről szerdán egyhangúlag döntött a városrész képviselő-testülete.
Bácskai János (Fidesz-KDNP), Ferencváros polgármestere az MTI-nek nyilatkozva a kerület sikerágazatának nevezte a városrehabilitációt, amelynek álláspontja szerint mindenhol prioritásnak kellene lennie, "hiszen a városrészek élhetőbbé tétele minden ott élőnek elsődleges érdeke". Szavai szerint a kerületben látható a fejlődés, szívesen költöznek be családos fiatalok, ami jól működő iskolarendszert is feltételez. Megjegyezte, hogy 20 év után először jövőre bölcsődét is építenek a kerületben, a hét egyetemi kar pedig "önmagáért beszél".
A polgármester elmondta, hogy a teljes program nagyjából egymilliárd forintba kerül. Az épületek egy részénél már szerződést kötöttek a kivitelezővel, másutt még ezután írják ki a pályázatot. A felújítandó épületek között több helyi rendelettel védett homlokzatú ház, illetve műemlék épület is szerepel. Bácskai János tájékoztatása szerint a rehabilitációs folyamat 1986-ban kezdődött, majd 2002-ben "hatalmas lendületet kapott".
"Nyilván egyszerre nem lehet felújítani több száz házat, sajnos, még mindig 80 szorul felújításra" - mondta a polgármester, hozzátéve, hogy ez nagyjából 600 lakást érint. Kiemelte azt is, hogy a Ferencvárosban folyamatosan növekszik a zöldterületek aránya, a házfelújítások során kerteket, közös udvarokat is kialakítanak. Felidézte, hogy több lebontott épület helyén parkot alakítottak ki, egyebek mellett az Üllői út mentén, illetve a Kerekerdő parkot egyhektárnyi területen.
Jövőre öt közterületet korszerűsítenek, köztük a Páva utcát és a Tűzoltó utcát. A Balázs Béla utcában két közösségi zöldterület alakítanak ki.
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.