A Kossuth-térről fél 12-kor indult el a szakszervezetek menete, mely hamar több ezer fős tömeggé duzzadt. A Liga, a pedagógusok, a köztisztviselők is demonstráltak a Munka törvénykönyvének módosításai ellen. A hvg.hu tudósítása.
"Mi húzzuk az ország szekerét, nem hagyjuk, hogy lehúzzanak" vagy "nettó bérem 84 ezer, jövőre 74 200" illetve "csak az óraszámot emelik?" - ezek a feliratok láthatóak a szakszervezetek menetében, mely szombaton fél 12-kor indult el a Kossuth-térről. A hvg.hu tudósítója elmondta, hozzávetőlegesen négyszázan indultak el, de hamar ezerfősre emelkedett a létszám egy régi mentőt követve, melynek hordágyán egy csomag látható "Oktatás" és "Munka" feliratokkal.
A budai Clark Ádám térről ugyanakkor a Magyar Szolidaritás Mozgalom indult el az MTA irányába, hogy kifejezze támogatását. A két menet a Széchenyi-téren Tamás Gáspár Miklós beszédét, Kulka János szavalását hallgatta meg, skandálások közepette. Az Egymillióan a magyar demokráciáért szerveződésből is többen kifejezték szimpátiájukat a szakszervezetekkel. A bohóctüntetés emlékére volt, aki bohócorral jelent meg.
Daróczi Ágnes, a Phralipe Független Cigány Szervezet elnöke arról beszélt, hogy az átlagos 12 százalékos munkanélküliség a cigányság körében ennek négyszerese, a társadalom válságban van, és sehol sincs a komány által ígért rend.
Az egyre duzzadó számú tüntető azért gyűlt össze, hogy tiltakozzanak a Munka törvénykönyvének e héten elfogadott módosításai ellen,továbbá a kormány oktatást, egészségügyet, munkavállalókat érintő intézkedéseire szeretnék felhívni a társadalom figyelmét. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) csütörtökön jelentette be, hogy Kockán az életed címmel demonstrációt tart szombaton Budapesten.
A tüntetéshez négy nagyobb szakszervezeti tömörülés, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a Liga Szakszervezetek és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) csatlakozott, de jelen vannak a pedagógusok, a köztisztviselők, továbbá a bánya- és energiaipari dolgozók szakszervezetei is menetelnek, követelve a "tisztességes munkát, béreket és életet".
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken bejelentette, hogy megállapodást kötöttek az új Munka törvénykönyvének a kollektív munkavállalói jogokra és a munkaviszonyra vonatkozó részéről a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel. Az érdekképviseleti konföderációk közül az eseményen az MSZOSZ, a Liga és a Munkástanácsok vettek részt.
A SZEF viszont elfogadhatatlannak és érthetetlennek tartja, hogy a kormánnyal a Munka törvénykönyve egyes részéről kötött megállapodáshoz más szakszervezeti konföderációhoz tartozó kollégáik a nevüket adták. Hangsúlyozták, hogy a megállapodást jelenlegi állapotában nem támogatja a magyar szakszervezeti mozgalom egésze.