2011. december. 01. 08:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. december. 01. 08:42 Itthon

"Egyszer elpattan a húr és kezelhetetlenné válnak a tüntetések"

Szombatra közös nagy demonstrációt szerveznek Nemzeti Közszolgálatmentő akció címen. Ezzel az akcióval akarják felhívni a figyelmet arra, hogy a tervezett és elfogadott változtatások az egész társadalmat változtatni fogják.

Gallóné Istvánné a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint az államosítás a közoktatás területén lenullázza az önkormányzatokat, de bizonyára vannak olyan területek, ahol az államosítás elfogadható, feltehetően az egészségügyben, de hangsúlyozta, ott sem minden területen.

A szakszervezeti vezető a Klubrádió Reggeli Gyors műsorában elmondta, azok a törekvések nem valósulnak meg, hogy egy értelmes párbeszéd alakuljon ki, és ennek a súlyos politikai következményeit a kormány, egyéb következményeit a társadalom fogja megérezni. A szakszervezetek nem az átalakítást ellenzik, de hozzátette, tárgyalni asztal mellett lehet, és erre továbbra sincs fogadókészség. Úgy véli, intő jel a szombati tüntetés, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok.

A kormány nem ismeri el a szakszervezetek azon értékét, hogy eddig ezek a megmozdulások mindig békések voltak, de most akkora feszültség van a társadalomban, hogy egyszer elpattan a húr és kezelhetetlenné válnak a megmozdulások. A mostani békés hangulat a szakszervezeteknek köszönhető.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.