2011. november. 29. 12:50 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 29. 12:46 Itthon

280 millióba kerülne a Szeged-Szabadka-Baja vasút

Az egész régió fejlődése szempontjából fontos a Szeged-Röszke-Horgos-Szabadka-Csikéria-Bácsalmás-Baja vasútvonal újjáélesztése - jelentette ki Pásztor István, a Vajdaság Autonóm Tartomány kormányának alelnöke, gazdasági titkár kedden Szegeden.

Perjés Tamás, a megvalósíthatósági tanulmányt készítő COWI Magyarország Kft. közlekedési igazgatója elmondta, az elképzelések szerint Szeged, Szabadka és Baja között 160 kilométeres óránkénti pályasebességű villamosított korszerű vonal épülne ki. Ehhez 72,8 kilométernyi pálya felújítására, és Szabadka, illetve Bácsalmás között 24,7 kilométeres új szakasz építésére lenne szükség. A beruházás része lenne tizenöt állomás vagy megállóhely építése, illetve felújítása is.

A szakemberek két verziót vizsgáltak. Az első szerint a beruházás egy fázisban, 2019-ig valósulna meg, ez jelenáron 277 millió euróba kerülne, a munkálatokat azonban megdrágítaná, hogy a határátlépéshez új infrastruktúrát kellene kiépíteni. A másik terv alapján a kivitelezést két részre bontanák, e szerint 2019-ig a Szeged-Szabadka vonal korszerűsítése, illetve a Szabadka-Bácsalmás vasúi kapcsolat helyreállítása történne meg, a teljes projekt pedig 2027-re fejeződhetne be. Ennek becsült költségeit 288 millió euróra teszi a tanulmány.

A fejlesztés jelentős időmegtakarítást eredményezne a személyközlekedést igénybevevő napi 6-7 ezer utas számára. A vasútvonalon évente mintegy 1,5 millió tonna teherforgalom haladhatna át, amely jelentős része a közútról kerülne át - közölte az igazgató.

A Budapest és Belgrád közötti 400 kilométer széles sávban jelenleg nincs kelet-nyugati irányú vasúti összeköttetés. A valamikor létező vasútvonal feltámasztása a Szeged és Temesvár közötti vasúti kapcsolat helyreállításával együtt  fontos eleme a Fekete-tenger és az Adria közötti összekötetés megteremtésének - állapította meg Pásztor István.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.