2011. november. 03. 13:01 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 03. 12:55 Itthon

Átépítik a keszthelyi parti sétányt

Csaknem 350 millió forintos beruházással megkezdődik a keszthelyi Balaton-part átépítése, a város polgármestere csütörtökön írta alá a ZÁÉV Zrt.-vel a kivitelezői szerződést.

Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP) a szerződéskötés kapcsán tartott keszthelyi sajtótájékoztatón elmondta: a beruházáshoz 295 millió forint támogatást nyert az önkormányzat a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól (NYDRFT). A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást hat pályázó közül nyerte el a ZÁÉV Zrt., amely a munkaterület csütörtöki átvétele után jövő év májusára fejezi be az átépítést.

A munkálatok keretében teljesen megújul a Balaton Szálló előtti terület, az itt lévő zenepavilonhoz a térszint alá süllyesztett szociális blokkot és öltözőket építenek. Díszburkolattal és díszkivilágítással látják el a most még kavicsos sétányt egészen a vitorláskikötőig, szökőkút is létesül, és kialakítanak egy különleges, "szenior" játszóteret az idősebbek mozgásigényének kielégítésére.

Manninger Jenő, a NYDRFT és egyben a Zala Megyei Közgyűlés elnöke hozzátette: a beruházáshoz 85 százalékos támogatást biztosított a fejlesztési tanács a regionális operatív programban meghirdetett, balatoni turisztikai vonzerő javítását célzó pályázati keretéből. Hozzátette: lehetőség lesz arra, hogy az önkormányzat a felújítás második ütemére is pályázatot nyújtson be, s az átalakítások révén a város valóban kiérdemli majd a Balaton fővárosa címet.

Peresztegi Imre, a ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója azt mondta: már csütörtökön, a munkaterület átvétele után megkezdik a felújítást, a közelgő tél miatt ugyanis feszes munkát követel a május 31-i befejezési határidő. Az önkormányzattal egyeztetve szeretnék már május 1-re befejezni a munkálatok túlnyomó többségét, hogy a szezonkezdetre használatba vehessék a létesítményeket.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.