2011. október. 27. 05:04 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. október. 27. 05:01 Itthon

Csütörtökön is vár ránk az őszi napsütés

Kellemes napos időre számíthatunk, eső inkább csak nyugaton várható. A hőmérséklet 11 és 16 °C között várható.

Csütörtökön napközben az ország keleti kétharmadán kellemesen napos időre számíthatunk minimális fátyolfelhővel, míg nyugaton többször tekinthetünk fel erősen felhős égboltra. Ott eleinte még több, majd kevés helyen várható kisebb eső - írja az Időkép.

Az ország középső részén továbbra is gyakran megélénkül, időnként megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 °C között alakul.

Péntekre virradóra sem várható számottevő változás, nyugaton sok felhő, elszórtan kisebb eső várható, míg az ország keleti felén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, ott pára vagy köd is képződhet. A középső megyékben élénk lesz a délkeleti szél, a minimumok 1 és 7°C között várhatóak, de a fagyzugos völgyekben talajmenti fagy is lehet.

A hétvégéig szárazabb levegő alakítja időjárásunkat, a hajnali pára- illetve ködfoltok feloszlását követően csendes, nyugodt őszi idő várható többórás napsütéssel. Hajnalban ismét megjelenhetnek a talajmenti fagyok.

A Balatonnál csütörtökön sok lesz a felhő, ekkor még kisebb eső is előfordulhat, napközben többször megnövekedhet a felhőzet, de jelentős csapadék nem várható. Erős lökések kísérhetik az élénk délkeleti szelet, délután 13-14°C körül alakul a hőmérséklet. A Balaton vize Siófoknál 10°C-os, a Velencei-tó is 10°C-os.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.