Bírálta az önkormányzati törvény múlt héten nyilvánosságra került tervezetét a Magyar Önkormányzatok Szövetsége. A szervezet elnöke egy pénteki rendezvényen azt kifogásolta, hogy a települések hitelfelvételét a tervezet szerint a kormányhivatalok ellenőrizhetnék, ám Gémes György szerint ezek a hivatalok nem függetlenek a politikától. A MÖSZ elnöke azt is kifogásolta, hogy a tervezet a járóbeteg-ellátást is államosítani akarja, amibe szerinte rengeteg pénzt fektettek az utóbbi években az önkormányzatok.
Nem támogatja ebben a formájában a múlt hétfőn nyilvánosságra hozott önkormányzati törvénytervezetet a Magyar Önkormányzati Szövetség – mondta Gémesi György, a szervezet elnöke, Gödöllő polgármestere pénteken délután egy rendezvényen. Szerinte a javaslat pongyola, és látszik rajta, hogy az egyes fejezeteket más és más személy írhatta, mert olyan feladatok is visszakerültek az önkormányzatokhoz – többek között a filmszínházak működése és bizonyos honvédelmi feladatok –, amelyek már rég nem tartoznak a települések feladatkörébe.
A Belügyminisztérium államtitkára, Tállai András pénteken jelentette be, hogy a parlamenti pártokkal és a szakmai szervezetekkel való egyezetés után a javaslatot a jövő héten tárgyalja a kormány. Az új önkormányzati törvény tervezetét csaknem 10 hónapos munka során készítette el a Belügyminisztérium, a javaslat korábbi verziója többször is éles vitákat váltott ki a Fidesz-frakcióban, ahol a polgármesterek többször bírálták a települések jogosítványait szűkítő felvetéseket. Az Országgyűlés várhatóan novemberben tárgyalja a törvényjavaslatot, és még ebben az évben elfogadja.
Mi lesz a befektetett pénzzel?
Gémes az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Fóruma nevű rendezvényt követő sajtótájékozatatón azt mondta, a Magyar Önkormányzati Szövetség tagjai egyelőre nem látják, hogy mitől lenne költséghatékonyabb az a rendszer, amit a tervezet létre akar hozni, mert a javaslatban nem szerepelnek erre vonatkozó számok. Ennek ellenére Gémesi szerint nyitottak a további egyeztetésekre a kormánnyal.
A szervezet elnöke azt mondta, egyetértenek azzal, hogy meg kell erősíteni a hitelfelvétel ellenőrzését, de ezt a feladatot szerinte az Állami Számvevőszék el tudná látni, ha megerősítenék.
Tállai pénteken azt mondta, valószínűleg kormányrendeletben szabályozza majd az állam az önkormányzatok hitelfelvételeinek lehetőségét, de a végső szót ezzel kapcsolatban az illetékes kormányhivatal mondja majd ki.
A hvg.hu kérdésére válaszolva Gémesi azt mondta, nem tartja helyesnek, hogy az ellenőrzésben a kormányhivataloké lenne a végső szó a hitelfelvételeknél, mert ezek a hivatalok szerinte nem lennének mentesek a politikai befolyástól, mert nem függetlenek. Így szerinte fennállna az a veszély, hogy egy-egy fejlesztés a politika áldozatává váljon.
Gémesi szerint szigorúbb szakmai kontroll kell a közoktatásban, de abban vita van a kormány és a MÖSZ között, hogy ki legyen a fenntartó, azaz, hogy állami kézbe kerüljenek-e az iskolák. A kormány tervei szerint a közoktatás ugyanis állami fenntartásúvá válna, igaz, a 2000-es lélekszámú településeknél nagyobb önkormányzatok visszaszerződtethetnék is intézményeket.
Féltik a járóbeteg-ellátást
A MÖSZ egyetért azzal az elképzeléssel, hogy a kórházakat állami kézbe kell venni, de a járóbeteg-ellátás tervezet állami tulajdonba vételével nem értett teljesen egyet a szervezet – mondta Gémesi. A szervezet elnöke szerint az önkormányzatok rengeteg pénzt fektettek a járóbeteg-ellátás fejlesztésébe, és egyelőre nem világos, hogy mi lesz ezekkel a befektetésekkel.
A szervezet elnöke sezrint az sem tisztázott még, hogy hova kerülnek az államhoz kerülő okmányirodák korábbi épületei, esetleg maradhatnak-e az önkormányzatoknál.