2011. október. 13. 05:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. október. 12. 22:16 Itthon

Napos, de hűvös időnk lesz

Csütörtökön kitisztul az ég, kisüt a Nap, de a hőmérséklet nem nagyon emelkedik 17 foknál feljebb.

Reggel eleinte erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, majd hajnaltól észak felől elkezdődik a felhőzet felszakadozása. Az ország délnyugati felében kisebb eső, zápor több helyen is előfordulhat. A mérsékelt északnyugati szelet a Dunántúlon egy-egy élénk lökés kísérheti, 5 és 10°C közé csökken a hőmérséklet - írja az Időkép.

Napközben észak felől tovább csökken a felhőzet, kisüt a Nap, délután inkább csak keleten növekszik meg időnként a felhőzet. Eleinte még délen lehet kisebb eső, délután pedig néhol a Tisza vonalában alakulhat ki egy-egy gyenge zápor. Főként a Dunántúlon élénk, időnként erős az északi, északnyugati szél, 13 és 17°C közé emelkedik a hőmérséklet.

Péntek hajnalban többnyire gyengén felhős, vagy derült lesz felettünk az ég, a szélvédett helyeken pára- illetve ködfoltok is kialakulhatnak. A mérsékelt északi szelet a Dunántúl nyugati részén élénk lökések kísérhetik, -1 és +5°C közötti minimumokra van kilátás. A hét utolsó napjaiban többnyire napos, ám hideg idő valószínű, hajnalban többfelé fog fagyni, főként vasárnap reggel.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.