Itthon MTI 2011. szeptember. 28. 12:51

Szakít a Betyársereggel a Jobbik a Tyirityán-pofon miatt

A Betyárseregből való kilépésre szólította fel tagjait a Jobbik, miután múlt szombaton Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője megütötte Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselőt egy gyulai rendezvényen – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke.

Az összesen 100-200 fős Betyárseregből mindössze 3-5 embert érinthet a kettős tagság megszüntetésére irányuló kérés – mondta az alelnök. Sneider Tamás azzal indokolta a lépést, hogy "a Betyársereg tevékenysége nem illik bele a Jobbik gondolataiba", illetve a Jobbik "ilyen afférokat nem engedhet meg magának".

Tyirityán Zsolt egy szombati gyulai rendezvényen ütötte meg Novák Elődöt. A jobbikos politikus korábban azt mondta, hogy szombaton a Jobbik elnöksége képviseletében Gyulán vett részt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület rendezvényén, ahol megjelent a Betyársereg mintegy tucatnyi tagja, köztük Tyirityán Zsolt is. A csoport vezetője kérdőre vonta Novák Elődöt, hogy miért nevezi őt börtöntölteléknek. A jobbikos képviselő szerint "a Jobbik belső fórumain" pusztán arról beszélt néhány alkalommal, hogy elítéli, amiért a Betyárseregen belül "próbálják erénnyé tenni a börtönviseltséget".

Túry Gergely

Novák Előd saját elmondása szerint szombaton ugyanezt mondta el Tyirityán Zsoltnak is, aki ezt követően arcon ütötte őt. Az országgyűlési képviselőnek lerepült a szemüvege és belülről felrepedt a szája. Az ütést követően a közelben tartózkodók és a Betyársereg tagjai között rövid dulakodás alakult ki, egy résztvevőt a Betyársereg egyik tagja hasba ütött, neki elrepedt a bordája – mondta el Novák Előd.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.