A miniszterelnök szerint a törvényeknek - a korábbiakkal ellentétben - "a becsületes embereket kell védeniük, és nem a bűnözőket". Vége a visszaélések, a becstelenség, a stiklik és a kifosztás korszakának. A kormány lezárta a bűnözőket mentegető, pártfogó liberális kormányok időszakát - jelentette ki Orbán Viktor a tiszthelyettes rendőrök ünnepélyes eskütételén a budapesti Hősök terén.
Közölte azt is, hogy a munkaképes, de nem dolgozó rendőröktől beszedendő adó teljes összegét a dolgozó rendőrök béremelésére fogják fordítani a jövőben. "Nem támogatjuk azt, hogy egészséges, életerős emberek hátat fordítsanak a munkának, és ne dolgozzanak. Éppen ellenkezőleg, mi arra bátorítunk mindenkit, aki munkaképes, hogy álljon munkába. (...) Az mégsem járja, hogy életerős emberek sem nem dolgoznak, sem adót nem fizetnek, miközben mások megszakadnak a munkában, hogy meg tudjanak élni" - vont mérleget Orbán.
A kormányfő azt mondta a fiatal rendőröknek, hogy különleges helyzetben vannak, mert egy átalakuló világban és egy megújuló országban kezdik meg hivatásukat. A magyaroknak azzal kell szembenézniük - folytatta -, hogy egész Európa komoly bajban van, az európai országok ugyanis úsznak az adósságban, és egyre kevésbé urai saját sorsuknak, ami újabb és újabb csődhullámokat indít el. Ezek miatt ma nagyon sok magyar család veszélyben érzi otthonát, munkahelyét, megélhetését. A válság a miniszterelnök szerint súlyosbodni fog, ezért a magyaroknak arra kell kísérletet tenniük, hogy elrugaszkodjanak az európai válságövezettől, "ne csak el, de felfelé rugaszkodjunk el".
Válsághelyzetekben mindig megnő a bűnözési hajlam, elszaporodnak a szélsőségek, és jobban terjed az erőszak, de Magyarország csak úgy újulhat meg, és csak úgy szakadhat el végképp a válságzónától, ha képes rendet és biztonságot teremteni, helyreállítani a korábbi években vészesen megromlott közbiztonságot - hangsúlyozta a kormányfő. - Ehhez a magyar rendőrségnek is meg kell újulnia. A kormány folytatja a rendőrség megerősítését, az állomány bővítését és a munkavégzés körülményeinek javítását.
Orbán Viktor közölte: azt várja az eskütevőktől, hogy segítsenek Magyarország megerősítésében, garantálják a rendet, a biztonságot. A felelősségért, a teljes odaadásért cserébe biztos, kiszámítható jövőt kínál a kormány azoknak, akik becsülettel szolgálnak.
A szombaton esküt tett 1327 tiszthelyettes rendőr átlagéletkora 24 év.