2011. szeptember. 14. 06:20 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 14. 09:18 Itthon

Nem tudják kikényszeríteni a veszélyes társasházak felújítását

A fővárosi kormányhivatal szerint a jelenlegi jogszabályokkal nem teszik lehetővé a járókelőkre is veszélyt jelentő budapesti társasházi épületek felújításának kikényszerítését.

Budapest Főváros Kormányhivatala kedden az MTI megkeresésére azt közölte: nincs hatékony jogi szabályozás az épületek megfelelő állapotának biztosítására, a veszélyhelyzetek megelőzésére. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a házak megfelelő állapotban tartása a tulajdonosok kötelessége, ám számos társasház lakóközössége – jórészt anyagi okok miatt – nem képes erre.

A legtöbb önkormányzat társasházi pályázatokkal, továbbá úgynevezett veszélykerettel támogatja az épületek megújítását, de ezek a források is korlátozottak, és több lakóközösség még a szükséges önerőt sem tudja kigazdálkodni. A jelenlegi jogszabályok alapján az építéshatóság kötelezést adhat ki a veszély elhárítására, de ettől nem lesz pénzük a társasházi tulajdonosoknak a szükséges javítások elvégzésére – fogalmaztak, hozzátéve, hogy ez a kötelezés nem kellően hatékony eszköz.

Tovább bonyolítja a helyzetet az is, hogy a rossz állapotú házak egy részében az adott önkormányzat is tulajdonostárs, így a polgármesteri hivatalok jegyzőihez tartozó építéshatóságtól nehezen várható el, hogy – közvetetten – az önkormányzat költségvetését terheljék a kötelezésekkel.

A fővárosban működik ugyan mérnökügyelet, de ennek nem feladata az épületek állapotának felmérése; csak akkor intézkedhet, ha már "bekövetkezett a káresemény" – tájékoztatott a kormányhivatal.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.