Itthon MTI 2011. szeptember. 13. 14:42

Fellegi november végén áll elő a hatósági víz-, szemét- és csatornadíjakkal

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternek kell kidolgoznia a víz-, a szemét- és a csatornadíj hatósági árkörbe vonásáról szóló jogszabályt; az árképzés új rendszerével november 30-ig kell elkészülnie a tárcavezetőnek.

A kormány már korábban a hatósági ármegállapítás körébe vonta a gáz, majd a villany, később pedig a távhő díját is - emlékeztetett  Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden újságírók előtt. A nemzeti fejlesztési miniszter által kidolgozandó új árképzési rendszernek annak a szempontnak kell megfelelnie, amely szerint tarthatatlan, hogy a magyar családok bevételeinek óriási részét elviszi a rezsi - mondta a szóvivő.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn - az országvédelmi akciótervet ismertetve - a magas rezsiköltségek miatt azt javasolta, vezessék be a központi ármegállapítást a szemét-, a víz- és a csatornadíjak esetében is. Ezt azzal indokolta, hogy "sok család a lehetőségei határán áll, ha a rezsiszámlák összege tovább nő, összerogyhatnak a teher alatt".

Mint mondta, a privatizált közműcégek magánérdekeket szolgálnak, "óriási extraprofitokat tesznek zsebre", miközben az állam szerepe meggyengült. Ezen változatva - emlékeztetett - a kormány első lépésben a hatósági árkörbe bevonta a villanyáramot, a gázt és a távhőt. Most pedig ahhoz kérnek támogatást, hogy a hatósági ármegállapítást terjesszék ki a szemét-, a víz- és a csatornadíjakra - mondta.

Hirdetés
hvg360 Görföl Tibor 2025. május. 09. 10:58

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni

Ismét kiderült, hogy a katolikus bíborosoknak teljesen más az észjárásuk, mint azoknak, akik az elmúlt napokban folyamatosan találgatásokba bocsátkoztak az új pápa személyét illetően. Aki elődéhez, Ferenc pápához hasonlóan azt vallja, „nem bújhatunk el olyan tekintélyi eszme mögé, amelynek ma már semmi értelme”, ugyanakkor várhatóan megszelídíti az argentin pápa spontaneitását és kiszámíthatatlanságát. Vendégszerzőnk, Görföl Tibor teológus írása.