2011. szeptember. 07. 20:47 MR1 Kossuth Rádió Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 07. 21:04 Itthon

Keményebb ősz vár a szocialistákra

Az MSZP elnöke szerint bebizonyosodott, hogy működésképtelen a kormány gazdaságpolitikája, ennek ellenére Orbán Viktor semmilyen érdemi változtatásról nem számolt be kedden, a kormányülés után. A szocialista párt hiányolja az oktatásra, az egészségügyre, a bajba jutott devizahitelesek, illetve az eladósodott önkormányzatok megsegítésére vonatkozó terveket. Erről, valamint az MSZP szerdán kezdődő kétnapos frakcióüléséről is beszélt Mesterházy Attila pártelnök Kossuth Rádióban.

Mesterházy Attila szerint vissza kell térni a többkulcsos adórendszerhez, a járulékterheket csökkenteni kell, a központba a munkahelyteremtést kell állítani, és minél előbb le kell válni a kormány mostani gazdaságpolitikájáról.

Magyarországon ma vannak olyan megyék, Szabolcs-Szatmár-Bereg vagy Borsod-Abaúj-Zemplén, amelyekben a húsz százalékot is meghaladja a munkanélküliségi ráta és a kormány semmiféle akciótervvel nem rendelkezik. A kabinetnek egy lényeges döntése volt ebből a szempontból, hogy a közmunkaprogramot szétverte, amelyek keretében ma már kevesebb időt, kevesebb pénzért lehet dolgozni. „Azt látjuk, nemhogy egymillió munkahely nem fog teremtődni tíz éve alatt, hanem adott esetben még ennek a töredéke sem” – tette hozzá Mesterházy Attila az MR1-Kossuth Rádióban.

A foglalkoztatás kilátásai óriási problémát jelentenek, mint ahogy az is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli kormányülés után tett bejelentései semmilyen formában sem szóltak az emberek gondjairól. A foglalkoztatás kérdései mellett nem lehetett megtudni azt sem, mi lesz az egészségüggyel, az oktatással, az önkormányzatok közeli csődjével vagy a devizahitelesek problémáival – nyilatkozta az MSZP elnöke.

Az ellenzéki politikus azt mondta, pártja kilenc pontos programot, illetve javaslatcsomagot dolgozott ki a devizahitelesek gondjainak kezelésére, amelyet szeretnének megvitatni a parlamentben. „Abban bízok, hogy más pártoknak is lesz ilyen kilencpontos, vagy akárhány pontos javaslata.”

A szocialisták nagyon várják, hogy a Fidesz-frakció ezzel a kérdéssel is foglalkozzon. Például jó lenne, ha végre megalapítanák és működőképessé válna az eszközkezelő, amivel már egy éve hitegetik a devizahiteleseket. Az is látható, hogy az árfolyamrögzítés, amely a miniszterelnök szóvivőjének minősítése szerint megoldotta a devizahitelesekkel kapcsolatos problémát, még semmilyen gondot nem kezelt – mondta Mesterházy Attila, aki úgy véli, a mostaninál sokkal határozottabb állami beavatkozás kell.

A szocialista párt elnöke a kormány által a költségvetési hiánycél tartása érdekében tervezett intézkedésekről, így a jövedéki adó emeléséről, azt mondta, az elképzeléseket megvalósíthatatlannak tartja. Olyan bejelentésről van szó, amely addig, amíg nem kell, hogy megvalósuljon, jó hivatkozási lehetőség, de alapja nincs. Az ellenzéki politikus szerint az elemzői vélemények is azt mutatják, hogy az adóbevételeket nem lehet három-négy hónap alatt az kabinet által kedden bejelentett mértékben növelni.

A parlament új, őszi ülésszaka kapcsán Mesterházy Attila azt mondta, a Fidesz mást sem csinál, minthogy visszamutogat az előző négy évre. „Egészen biztosan sok hibát követtünk el, de azért a választók el is mondták a véleményüket. Ma már nem ezzel kellene a kormánynak foglalkoznia, hanem a jelen és a jövő problémáival.” Az MSZP ezért a maga részéről az eddiginél keményebb, több akcióval, kezdeményezéssel fűszerezett parlamenti őszt tervez – mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke a 180 perc című műsorban.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.