2011. augusztus. 23. 14:42 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 23. 17:14 Itthon

Kétmilliót csalt ki 47 éves ügyfelétől egy 18 éves prostituált

Őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását annak a 18 éves prostituált lánynak, aki a megalapozott gyanú szerint előbb különféle ürügyekkel pénzt csalt ki, később pedig zsarolta az egyik kuncsaftját Nyíregyházán – közölte a rendőrség.

A 47 éves férfi, aki többször igénybe vette a prostituált szolgáltatásait, eddig összesen mintegy kétmillió forintot adott át a lánynak a kialkudott összegen felül – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A lány először albérletre kért kölcsön, majd azt mondta, hogy futtatójának tartozik, később nőgyógyászati beavatkozás költségére hivatkozott. Végül azt állította, hogy fiatalkorú, a férfitől lett állapotos, és ha nem fizet neki újabb kétmillió forintot, ezt elhíreszteli környezetében.

Az eljárás jelenlegi adatai, valamint a gyanúsított vallomása szerint nem volt futtatója, önként és saját hasznára végezte tevékenységét, és nem volt állapotos – közölte a százados, hozzátéve, hogy a nő ellen csalás és zsarolás miatt indult eljárás.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.