Ezentúl nem vadászhatnak állami vadászvizsga nélkül azok, akik gyorstalpaló tanfolyamon szereznek bizonyítványt – derül ki a Vidékfejlesztési Minisztérium július 28-ától hatályos rendeletmódosításából.
A változtatásra azért volt szükség, hogy felkészületlenül senki se kezdhessen vadászni. A tanfolyamrendszerű képzésben szerzett középfokú végzettség csak elvben ad ugyanis elegendő szakismeretet – mondják a szakemberek. Ezért fontos szerintük, hogy ne lehessen kikerülni az állami vadászvizsga megszerzését.
A rendeletmódosítás célja az is, hogy az üzletággá fejlődött tanfolyami vadászképzéseket felszámolja.
A tárcához érkezett visszajelzések alapján több százan végeztek az állami vadászvizsgát megkerülő középfokú tanfolyamokon. Ezeken a képzéseken a hallgatók nem kaptak valódi felkészítést. A résztvevők ugyanakkor szinte készen kapták a formális vizsgával záruló képzés alapján a bizonyítványt - tájékoztatott a tárca.