Itthon hvg.hu 2011. július. 21. 17:37

Kényszerpályára manőverezte magát a Fidesz

Csak mítosz, hogy az egyfordulós választás, a kisebb létszámú parlament olcsóbb és hatékonyabb - mondta a Political Capital kutatási igazgatója, aki szerint kidolgozott választási reformkoncepció hiányában a Fidesz kényszerpályára manőverezte magát a 200 fős parlament bejelentésével.

Nem létezik pártpolitikai érdekektől mentes, mindenki által igazságosnak tartott választási rendszer. Ez egy tévhit - mondta csütörtökön a választási reformról tartott sajtótájékoztatón a Political Capital (PC) választási szakértője. A július 9-én, Áder János által bemutatott Fidesz-koncepciót elemezve László Róbert azt mondta, nehéz egyszerre a kormányzati stabilitást, azaz a parlamenti többséget és egy arányos, az ellenzék támogatottságát maximálisan figyelembe vevő szisztémát alkotni.

Az elemző intézet az elmúlt években többször szorgalmazta már a választási rendszer reformját, korábban több elemzést készített az átalakítás mikéntjéről. A PC szerint a 20 éve kialakított rendszer több eleme elavult, sőt egyes részei alkotmányellenesek, ezért 2009-ben az Alkotmánybírósághoz fordultak, amely tavaly év végén, részben a beadvány nyomán, megsemmisítette azt a jogszabályt, mely szerint a kormány rendeletben alakíthatja ki a választókerületek beosztását.

Politikai mítoszok

László Róbert azt mondta, az elmúlt egy évben kibontakozott választójogi vita (a Fidesz 2010-ben alkotmányt módosított a 200 fős parlament érdekében, illetve egy törvénytervezetet is, amelyet Áder János néhány hete egy új koncepcióval egészített ki) számos tévhitet vetett fel. A PC szakértője szerint ilyen a "kicsi és olcsó" parlament elképzelése is, ugyanis, ha jóval kevesebb képviselő van a parlamentben, akkor sokkal több mindenhez kell, hogy értsenek, vagyis ez a szakértők számának növekedéséhez, a frakciótitkárságok bővüléséhez fog vezetni. Az sem igaz, hogy a jóval kisebb parlamentbe "rátermettebb" politikusok fognak bekerülni, nem kizárt, hogy ez kontraszelekcióhoz vezet.

Sokan látnának szívesen sokkal kevesebb képviselőt a parlamentben
MTI / Koszticsák Szilárd

A PC szerint az is mítosz, hogy a második forduló megszüntetése olcsóbbá teszi a választásokat, ahogy erre az Áder János koncepciója mellett érvelő fideszes politikusok hivatkoztak. Az egyfordulós rendszerben is sokat kell költeni ugyanis például a névjegyezékek összeállítására. Legfeljebb a második forduló dologi költségein és a szavazást felügyelők napi illetményén lehet spórolni, de az a PC számításai szerint maximum 1 milliárd forint, miközben egy teljes választás 5-6 milliárdba kerül. Ehelyett inkább arra kellene törekedni, hogy a jelenlegi rendszer hibáit kijavítsák. Példaként említette, hogy a veszprém megyei 6. és a pest megyei 12. választókerület között közel háromszoros a választók számának különbsége. Vagyis a Veszprém megyeiek szavazata több mint kétszer annyit ér, mint a Pest megyeieké.

Mi lesz a külföldön szavazókkal?

Az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy ilyen nem létezhet, ezért a PC azt javasolja, az új választójogi törvénybe írják bele, hogy bizonyos időközönként előre meghatározott elvek mentén át kell világítani a rendszert. A választókerületek kialakításának felelőséről László Róbert azt mondta, hogy erre független bizottságot kellene létrehozni, de az is elfogadható, ha a parlament dönt erről. Azt mondta, erre azért van szükség, mert az országban jelentős népességmozgás történik, példakánt Pest megyét mondta, ahol a lakosság 20 év alatt 34 százalékkal emelkedett. Ugyanilyen fontos a külképviseleti szabályozás is, de László Róbert szerint az egyfordulós rendszerben ez nem fog gondot okozni, mert meg lehet tartani egy időben itthon és külföldön is a választásokat.

A Fidesz koncepcióját elemezve azt mondta, azáltal, hogy a párt megszabta, 200 fős legyen a parlament, kényszerpályára került, hiszen így nem lehet olyan rendszert alkotni, amely egyszerre megfelel az Ab előírásainak, biztosítja a kormányzati stabilitást, az arányosságot, és egyenletes választókerületeket hoz létre. Szerinte a Fidesz vagy a mandátumszám emelésére készül, vagy pedig a választás alapvető elveit megsértő rendszer jön létre.

Hirdetés