2011. július. 01. 08:43 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 01. 08:43 Itthon

Fidesz-kongresszus lesz a hétvégén

A Fidesz vasárnap tartja XXIV. kongresszusát, várhatóan újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt.

Az MTI úgy tudja, hogy budapesti kongresszusra meghívott mintegy 1900 küldött közül eddig több mint 1500 jelezte vissza részvételét. A pártelnöki tisztségre Orbán Viktor kormányfő az egyedüli jelölt, így várhatóan a következő két évben is ő irányítja majd a Fideszt. (Orbán Viktor 2003 óta pártelnök, azt megelőzően 1993 és 2000 között is ő állt a Fidesz élén.)

A négy alelnöki poszton sem valószínű változás. Ez alapján várhatóan továbbra is alelnök marad Kósa Lajos, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán és Varga Mihály. (Az alelnökök számát a Fidesz 2005-ös tisztújító kongresszusán növelték kettőről négyre.) A szabályok szerint ugyanakkor még a kongresszus napján is jelöltté válhat valaki, megfelelő számú helyszíni jelölés esetén.

A végig a sajtó nyilvánossága előtt zajló kongresszus a házigazda II. kerületi polgármester, Láng Zsolt köszöntőjével kezdődik, majd beszámolókat hallgatnak meg és fogadnak el a küldöttek. Kövér László ismerteti a választmány, Kósa Lajos az elnökség, Lázár János az országgyűlési képviselőcsoport, Kósa Ádám pedig az európai parlamenti frakció beszámolóját.

A tervezett napirend szerint felszólal majd Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, Varga Mihály, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, majd a kongresszus a megválasztott pártelnök beszédével ér véget. A rendezvény a tervek szerint délután három óra körül sajtótájékoztatóval zárul. Az MTI információi szerint a kongresszuson felolvassák majd Angela Merkel levelét; a német kancellár 2009-ben is küldött üzenetet a tanácskozás részvevőinek.

A Fidesz legutóbb 2009. június 13-án - az európai parlamenti választás után - tartott tisztújító kongresszust, ahol újraválasztották pártelnökké Orbán Viktort, valamint ismételten bizalmat szavaztak a Fidesz négy, már akkor is hivatalban lévő alelnökének. A pártelnöknek és az alelnököknek akkor sem volt kihívójuk.    

Emellett - akkor még ellenzéki pártként - megerősítették a szocialistáknak címzett követeléseket, többek között azt, hogy a parlamenti választásokig függesszék fel a privatizációs eljárásokat, vonják vissza az ingatlanadó bevezetéséről szóló javaslatot, a külföldről felvett hitelekből ne támogassanak bankokat, vessenek véget "a bukott pártpolitikusok állami intézményekbe történő ejtőernyőztetésének", és állítsák le a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi cégének alapítási folyamatát, valamint tartózkodjanak a rendőrség, a titkosszolgálatok és a hadsereg politikai célokra történő felhasználásától. Orbán Viktor az akkori kongresszuson elmondott beszédében kijelentette: a Gyurcsány-Bajnai korszakkal nincs kiegyezés.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.