Itthon MTI 2011. június. 25. 13:49

Feljelentést tesz a Jobbik Dunaújvárosban

A Jobbik az ügyészséghez fordul a dunaújvárosi erőművekre kötött előnytelen szerződések ügyében – mondta szombati budapesti sajtótájékoztatóján Hegedűs Lorántné, a párt országgyűlési képviselője.

A képviselő szerint a városban aránytalanul magasak a távfűtési díjak, amelyek még a budapesti árakat is meghaladják. A dunaújvárosi önkormányzat csaknem két éve 3,4 milliárd forintért vásárolta meg két gázmotoros fűtőerőmű 49 százalékos tulajdonrészét – mondta el a jobbikos képviselő. Ebből az összegből teljes egészében is fel lehetett volna építeni az erőműveket, amelyek akkor 100 százalékban a helyi önkormányzat tulajdonában lennének - mondta  Hegedűs Lorántné.

A jobbikos politikus szerint a városnak évi 300 millió forint osztalékot kellett volna kapnia 2009 után, ám egyelőre nem érkezett pénz az önkormányzathoz. Hegedűs Lórántné számításai szerint, ha a 3,4 milliárd forintot bankban helyezték volna el, akkor 15 év alatt 1 milliárd 270 millió forinttal több bevétele lehetett volna a városnak, mint az – eddig ki sem fizetett – osztalékokból.

A Jobbik országgyűlési képviselője szerint az ügy hátterében egy - a városi önkormányzatban többségben lévő - Fideszhez közeli vállalkozó áll. A Jobbik emiatt az ügyészséghez fordul. Az ellenzéki párt helyi képviselője, Pintér Tamás a szombati sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy ha nem sikerül az önkormányzatot rábírni az előnytelen szerződés módosítására, akkor utcai demonstrációkkal fognak tiltakozni.

Hegedűs Lórántné
HVG
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.