Sikkasztott, de elfogták a teherautókat lízingelő vállalkozót Kecskeméten
Sikkasztás gyanúja miatt elfogtak egy teherautókat lízingelő kecskeméti vállalkozót, aki csaknem 200 millió forint kárt okozott egy lízingcégnek; a rendőrök őrizetbe vették a vállalkozó segítőjét is.
Mihályné Bornemisza Eleonóra tájékoztatása szerint a főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya a lízingcég feljelentése alapján indított eljárást különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntett megalapozott gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint egy fuvarozással foglalkozó, kecskeméti gazdasági társaság 2007 augusztusa és 2008 októbere között 7 pénzügyi lízingszerződést kötött, melyek alapján hét új teherautót vett át a lízingcégtől. A járműveket lízingelő társaság ellen 2010 júniusában felszámolási eljárást kezdeményezett a Bács-Kiskun Megyei Bíróság, ezzel párhuzamosan a későbbi feljelentő felmondta a szerződéseket a meg nem fizetett lízingdíjak miatt.
A sikkasztással gyanúsított cég azonban a lízingelt teherautókat a tulajdonos felszólítása ellenére sem adta vissza, azok jelenleg is ismeretlen helyen vannak, időközben körözésüket is elrendelte a rendőrség. Kiderült viszont, hogy a gépjárműveket az eljárás alá vont társaság ügyvezetője korábban két másik cégnek is bérbe adta annak ellenére, hogy a lízingszerződés alapján erre a tulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem volt joga.
A nyomozás során az is beigazolódott, hogy a lízingszerződések felmondásakor a tehergépjárműveket egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei telephelyen tárolták, ahonnan egy mezőtúri vállalkozó közreműködésével azokat ismeretlen helyre szállították. A speciális szállítójárművek értéke a lízingszerződések megkötésekor megközelítette a 200 millió forintot.
Az ügyben a kecskeméti vállalkozót különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás, a tehergépjárművek elrejtésében közreműködő mezőtúri vállalkozót pedig különösen nagy értékre elkövetett orgazdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt a rendőrség őrizetbe vette és javaslatot tett az előzetes letartóztatásuk elrendelésére.