2011. június. 04. 16:56 MTI Utolsó frissítés: 2011. június. 04. 16:41 Itthon

Együttműködik az IKSZ és az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács

Közös munkacsoport felállításával segíti egy ifjúsági szórványstratégia kidolgozását az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), a két szervezet erről szombaton írt alá megállapodást Budapesten.

Stágel Bence, az IKSZ elnöke az aláírás után elmondta: az általa és Sándor Krisztina, a MIT elnöke aláírásával megszületett együttműködés célja a határon túli és a magyarországi fiatalok nemzeti összetartozás-tudatának erősítése, az IKSZ és a MIT közötti kapcsolat továbbfejlesztése a közös elvek mentén.

A KDNP országgyűlési képviselője kiemelte: az IKSZ, a kereszténydemokráciát, mint értékmegőrző világnézetet magáénak valló fiatalok szövetsége, kiemelt fontosságú céljának tekinti a határon túli magyar ifjúsági szervezetekkel való élő kapcsolat fenntartását. A MIT, mint az erdélyi magyar fiatalság kiemelt szereplője, a történelmi egyházak társadalmi tanításának nyílt felvállalója, stratégiai partnerének tekinti az IKSZ-et.    

Rámutatott: hiszik és vallják, hogy nem az országok fizikai határai számítanak az összetartozás szempontjából, "hiszen kultúránkban, nyelvünkben, emberi kapcsolatainkban, lelkünkben él az összetartozás élménye".

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.