Szigorúbb fellépés a parkolókártyákkal való visszaélés ellen Pécsen
Pécs önkormányzata szigorítja a fellépést azok ellen, akik visszaélnek a mozgáskorlátozottak parkolókártyáival.
"A tisztességes, becsületes pécsi polgárok, illetve a rokkantkártyára valóban rászorulók érdekében a mai naptól szigorú vizsgálatot rendeltem el. Az eredményesség érdekében pontos részleteket nem hozhatunk nyilvánosságra, annyit azonban szükségesnek tartok jelezni, hogy a rendőrségen külön akciócsoport állt fel a napokban, amelynek csak az a feladata, hogy a rokkantkártyával parkolókat ellenőrizzék" - mutatott rá.
A politikus megjegyezte: a jogszabályi keretek között, a megszokottól eltérő eszközöket is használnak majd a visszaélők kiszűrésére, azonosítására, és ebben a munkában a térfigyelő kamerák az eddiginél nagyobb szerepet kapnak. "A szigorított ellenőrzés nemcsak a felhasználókra terjed ki hanem azokra is, akik például szakvéleményükkel lehetővé tették a kártyák kiváltását" - jegyezte meg.
Páva Zsolt magyarázata szerint az utóbbi napokban sok pécsi lakos jelezte az önkormányzatnak, hogy egyre többen parkolnak a városban hamis, vagy jogtalanul használt, mozgáskorlátozottaknak kiállított kártyával, és ezt felháborítónak tartják. A problémával a média is foglalkozott, rávilágítva több visszaélésre.
"A nyilvántartás alapján csak idén április végéig riasztóan sok, több mint 11670 ilyen parkolókártyát váltottak ki Pécsett" - olvasható a polgármester közleményében.
Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: az önkormányzat ugyan nem tud változtatni, szigorítani e kártyák igényléséhez szükséges törvényi procedúrán, ellenben megteheti, hogy rendkívül komolyan ellenőrzi azok használatát. Utalt rá, hogy a mozgáskorlátozottak parkolókártyáival való visszaélés közokirat-hamisításnak minősül, és börtönbüntetéssel sújtható.