2011. május. 23. 19:51 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 23. 19:43 Itthon

Mégsem fizetnek kártérítést a pécsi vagyonkezelő volt vezetőjének

A Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és felfüggesztette annak a mintegy 40 millió forintnak a kifizetését, melyet korábban Varga Péternek, a pécsi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. menesztett vezérigazgatójának ítéltek meg jogerősen - közölte hétfőn a Pécsi Újság internetes hírportál.

Az LB a döntésével helyt adott a Pécs Holding kérelmének, amely arra hivatkozott, hogy jogszerű volt Varga Péter felmentése. Az írás szerint azonban a volt vezérigazgató még győztesen is kikerülhet az ügyből, az LB ugyanis várhatóan új eljárásra kötelezi a bíróságot, így akár kezdődhet minden elölről.

A másodfokú bíróság az idén januárban hagyta helyben az elsőfokú határozatot, amely szerint Varga Pétert jogellenesen mentették fel 2009-ben a pécsi vagyonkezelő társaság vezetői posztjáról. Az ítélet értelmében a Pécs Holdingnak egy évi munkabérét, azaz 25 millió 440 ezer forintot, valamint ennek járulékait, azaz összesen mintegy 40 millió forintot kellett volna kifizetnie - olvasható a Pécsi Újság.hu internetes oldalon.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.