Egy évre eltiltották hivatásától Angliában Bátorfi Béla fogorvost - tudta meg a Blikk. A HVG az elmúlt héten számolt be arról, hogy egymilliárdos kormányzati támogatást kap a Magyar Fogászati Turizmus Programiroda, amelynek tulajdonosa és első embere Bátorfi Béla, Orbán családjának fogorvosa.
„Egy beteg tett nálunk panaszt tavaly, ezután indult eljárás Bátorfi úr ellen” – mondta a Blikknek Moira Alderson, a General Dental Council (GDC – Brit Fogászati Kamara) szóvivője. Azt is elárulta: egy tavaly márciusi vizsgálat után el is marasztalták szakmai hanyagság miatt, a kamara pedig eltiltotta hivatásának gyakorlásától. A Blikk megszerezte az angol vizsgálat jegyzőkönyveit.
„A beteg egy újsághirdetést olvasott arról, hogy Magyarországon is igénybe vehet fogászati ellátást, és ezért Budapestre utazott. A beteg állítása szerint az angliainál jóval kedvezőbb árak miatt választotta a magyar fogorvost, és Bátorfi úr fogbeültetést végzett nála" – írja a jegyzőkönyv. A lap birtokába került dokumentumokból kiderült: Bátorfi Béla 2005 és 2006 között több fogbeültetést is végzett a betegen, ám az angol kamara álláspontja szerint a beavatkozást megelőző tervezés nem volt megfelelő, és az eljárásról nem tájékoztatta elég alaposan a beteget. A jegyzőkönyv szerint a beteg elégedetlen volt a fogorvos munkájával, ezért tájékoztatást kért tőle, hogy milyen korrekciós beavatkozást végezhetnének Angliában, de Bátorfi a beteg leveleire ekkor már nem válaszolt.
Mint emlékezetes, Bátorfi az egyik alapítója a fogászati turizmus szervezésével foglalkozó programirodának. Ez a szervezet működhet közre a kormányzattól kapott 1 milliárd forint közpénz elosztásában, hogy a hazai fogorvosok munkáját külföldön a pénzből népszerűsítsék. A Blikk kereste Szijjártót, arra voltak kíváncsiak, hogy a Miniszterelnökség szerint Bátorfi-e a legalkalmasabb a magyar fogászat külföldi népszerűsítésére, miközben éppen egy hazánkban, általa kezelt „fogturista" panasza alapján tiltották el hivatásától Angliában.
„A fogászati turizmus a magyar gazdaság egyik húzóágazata lesz a jövőben; nagy szerepe lesz az elmúlt nyolc évben felhalmozott államadósság legyőzésében. Ezen az sem változtat, ha egyes országokban megpróbálják hitelteleníteni a magyar fogorvosokat” – közölte ezzel kapcsolatban a miniszterelnöki szóvivő.
„A magyar fogorvosokat az angliai fogászati lobbi megpróbálja ellehetetleníteni, szabályos boszorkányüldözés folyik ellenünk. Folyamatban lévő üggyel kapcsolatban nem szeretnék egyelőre többet nyilatkozni” - közölte a lappal Bátorfi Béla.
Van-e összefüggés a miniszterelnök fogorvosa és a támogatás között?
Szijjártó Péter arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor és Bátorfi Béla személyes kapcsolata szerepet játszhatott-e abban, hogy az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. juthat hozzá a fogászati turizmus fellendítésére szánt egymilliárd forint támogatáshoz, azt mondta: nem, de nincs is ilyen jellegű döntés. Nincs semmi kapcsolat az egymilliárd forint átcsoportosítása és a fogorvos személye között - válaszolta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője a Népszavának, miután a lap a miniszterelnök fogásza, az Orvos Turizmus Iroda Zrt. felügyelőbizottságának elnöke és a fogászati turizmus fejlesztésére átcsoportosított pénz összefüggést firtatta. "Figyelmébe ajánlom a vonatkozó kormányhatározatot" - fogalmazott az írásban feltett kérdésekre ugyancsak írásban a szóvivő.
A HVG az elmúlt héten számolt be arról, hogy egymilliárdos kormányzati támogatást kap a Magyar Fogászati Turizmus Programiroda, amelynek tulajdonosa és első embere az a Bátorfi Béla, aki Orbán Viktor miniszterelnök családjának a fogorvosa. Miközben a szóvivő a Népszavának megerősítette, hogy Bátorfi Béla Orbán Viktor fogorvosa, azt állította, hogy a fogorvos "nyilván nem politikai alapon válogatja meg pácienseit, bizonyára van köztük baloldali érzelmű is".