2011. május. 17. 15:10 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 17. 14:55 Itthon

Vádat emeltek a meztelen kislányokat fotózók ellen

Kislányokat meztelenül táncoltató és őket fotózó vádlottak álltak bíróság elé kedden Kaposváron.

Az ügyészség a 25 éves anya, Orsós Erzsébet, valamint 31 éves unokatestvére, Mecseki Zoltán és az ő barátja, a 30 éves Balogh Attila ellen emelt vádat tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntette miatt, és az anyát kiskorú veszélyeztetésével is vádolják, mert az akkor négy és hatéves testvérpárt meztelenül táncoltatták három évvel ezelőtt egy kaposvári lakásban, és fényképeket készítettek róluk.

A Kaposvári Városi Bíróságon megkezdődött tárgyaláson csak a harmadrendű vádlott, Balogh Attila tett vallomást. Az anyát - noha megjelent a bíróság előtt - nem hallgathatták meg, mivel nem tudták időben értesíteni; a nő ezt azzal indokolta, hogy Németországban dolgozik. A másodrendű vádlottat, Mecseki Zoltánt pedig egyelőre nem találják a hatóságok; ellene feltehetően elfogatóparancsot adnak ki - jelezte a bíró.

A harmadrendű vádlott - aki négyéves fegyházbüntetését tölti egy korábbi rablás miatt, ezért bilincsben, őr kíséretével jelent meg a tárgyaláson - ártatlannak vallotta magát. Közölte, hogy a fotókat nem ő készítette, és a jelenlétében nem is történt olyan eset, amilyen a vádiratban szerepel. Azt elismerte, hogy a fényképezőgépet kérés nélkül elvitte a lakásból, de ezt azért tette, mert zálogba akarta adni, hogy pénzhez jusson.

A vádirat szerint a kislányokat az anyjuk és a két férfi bíztatta, hogy meztelenül táncoljanak. Az elsőrendű vádlott 2002-től 2008-ig a lányok apjával, egy holland férfival élt. Miután a kapcsolatuk megromlott, a bíróság a férfira bízta a gyerekek nevelését. Az ügyben a következő tárgyalást szeptemberre tűzték ki.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?