Gyurcsány Ferenc úgy véli, a fő kérdés az, hogy mi jön a Fidesz után - pontosabban, hogy miként jöhetne az MSZP, ha a kormánytól elpártoló százezreket nem képes maga mellé állítani - hangzott el az ATV Kommentár című műsorában.
A Sukoró-ügy és a pártszavazási kezdeményezés megtárgyalása után az exkormányfő aktuálpolitikáról is beszélt a műsorban, ahol kifejtette: "nem azt tartja a legborzalmasabbnak, ami az alkotmánnyal és az Alkotmánybírósággal történt, hanem a mindennapok terrorját. Nevezetesen azt, hogy egy tanárember fél attól, miszerint kiderül, hogy más a pártpreferenciája, mint az igazgatójának, és ebből baja lesz. Így elmondható, hogy a ’80-as évek második felében már kevésbé volt erőszakszagú és áporodott a levegő, mint amit a kormány most ont magából" - összegez Gyurcsány.
A politikus szerint "ezt a Kádár puha világához szokott Magyarország nem fogja sokáig megengedni, és azt mondja a hatalomnak: el lehet menni". "Az viszont egy komoly kérdés, hogy mi lesz Orbán bukása után, ugyanis sokkal könnyebb lesz a választókat meggyőzni arról, hogy a hatalomnak mennie kell, mint abban megegyezni, hogy mi történjen kormányváltás után. Ugyanis a jelenlegi kabinet bebetonozza az embereit, így a következő kormány ellenséges környezettel találja majd szembe magát, és az alkotmány miatt olyan apróságokról nem tud majd dönteni, mint adó, nyugdíjpolitika stb." - magyarázta a volt miniszterelnök.