2011. május. 05. 20:01 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 23. 13:45 Itthon

Élesen bírálják a nagykanizsai iskola-összevonásokat

Nyolc oktatási intézményt érintő összevonásról döntött Nagykanizsa közgyűlése csütörtökön soron kívüli ülésen, ellenzéki tiltakozás mellett, számos érintett pedagógus jelenlétében.

A közgyűlési vitában szocialista, jobbikos és független képviselők egyaránt azt hangsúlyozták, hogy a két-két általános iskola és ugyanennyi középiskola igazgatásának a következő tanévtől tervezett összevonása nem jár jelentős anyagi megtakarítással, de előrevetíti az iskolák elsorvasztását vagy bezárását. Azt is kezdeményezték, hogy a Fidesz képviselői közül két intézményigazgató ne szavazzon, miután mindketten érintettek a kérdésben, de az erről szóló javaslatot végül nem fogadták el.

A megjelent és szót kért pedagógusok azzal érveltek, hogy az összevonást nem előzték meg hatástanulmányok és nem látják biztosítottnak az iskolák önállóságát. Több képviselőhöz hasonlóan a döntés elhalasztását kérték legalább addig, amíg az új közoktatási törvény elkészül. Cseresnyés Péter polgármester (Fidesz-KDNP) a vitában azt hangsúlyozta: Nagykanizsa több mint négymilliárd forintot költ évente az iskolák működtetésére, ez is azt támasztja alá, hogy felelősséggel, előrelátással gondolkodtak, amikor előterjesztették az összevonásokat. Dénes Sándor alpolgármester (Fidesz-KDNP) kiemelte: nem akarják elvenni az intézmények függetlenségét, nem csorbítják a diákok jogait és lehetőségeit, nem akarnak iskolákat bezárni, csupán azokat kettesével közös irányítás alá vonják.

A csaknem másfél órás vita végeztével tíz igen és hat nem szavazattal, egy tartózkodás mellett, név szerinti szavazáson döntöttek úgy a képviselők, hogy az előterjesztést elfogadva megtörténik az iskolák összevonása. Igennel a Fidesz képviselői szavaztak, egy szocialista városatya tartózkodott. A szavazást követően a jelen lévő több tucatnyi pedagógus a teremben és az épületből kivonulva is nemtetszését fejezte ki a döntéssel kapcsolatban.

A közgyűlési döntést megelőző hetekben már több nagykanizsai intézmény tanárai és diákjai is tiltakoztak az összevonások ellen. A Cserháti szakképző iskola szervezésében több százan vettek részt a belvárosban tartott demonstráción, a Bolyai általános iskola alkalmazotti közössége pedig a megyei napilapban megjelentetett fizetett hirdetésben foglalt állást a tervezet ellen.

 

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.