A Népszabadság szerdai száma azt írja, hiába adta tovább a házelnök Gyurcsány Ferenc ügyészségi kikérőjét a mentelmi bizottság KDNP-s elnökének, az iratot egyelőre nem olvashatja el senki.
Csak az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke, Rubovszky György és Kövér László házelnök tudja, hogy pontosan mi szerepel abban az ügyészségi átiratban, amelyben Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését kéri a vádhatóság a sukorói telekcsere ügyében. A Népszabadság információi szerint még egyik bizottsági tag sem kapta meg a dokumentum másolatát, és úgy tűnik, nem is fogja. Rubovszky György a lapnak úgy fogalmazott: az iratot az irodájában olvashatják majd el az érintettek, de másolatot senki nem fog kapni, "mert korábban volt már rá példa, hogy komplett vádiratot osztott szét a képviselők között, annak tartalma pedig másnap a sajtónál landolt".
A kereszténydemokrata politikus annyit még elárult, hogy a szerdai bizottsági ülésen nem szerepel a volt kormányfő ügye és, hogy vannak kételyei az ügyészségi anyaggal kapcsolatban, ezért – a testület jóváhagyásával – kiegészítést kér majd az ügyészségtől.
A Népszabadság arra figyelmeztet, hogy Rubovszky döntése nyilvánvalóan hátráltatja azt a gyurcsányi kérést, hogy a teljes folyamat nyilvános legyen.