Tizenöt világítási oszlopon 20 év után gyulladtak ki újra a fények az ózdi Hétes-telepen május elsejére a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az ÉMÁSZ jóvoltából. Az áramszolgáltató a kártyás villanyórák felszerelését is sürgeti, mivel a romatelep 53 lakásából mindössze háromban van fogyasztásmérő, a többiek illegálisan vételezik az energiát.
A hétesi családok a lakások fűtését is lopott árammal oldják meg, amivel a hideg időszakban havi ötmillió forint veszteséget okoznak az ÉMÁSZ-nak – közölte tudósítónkkal egy névtelenséget kérő elektromos szakember. Boross Norbert, az ELMŰ-ÉMÁSZ kommunikációs igazgatója azonban elmondta, hogy több szociálisan hátrányos helyzetű területen – Ózd Hétes-telepen, Békásmegyeren, Tarnabodon és még néhány kistelepülésen – együttműködnek a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal. A szervezet ugyanis segít a kártyás fogyasztásmérők igénylésének megszervezésében.
A mérőtípus előnye, hogy a pénzzel feltöltött kártya használatakor a tulajdonosa bármikor leolvashatja, hány forint értékű áramot vételezhet a lenullázódásig, amikor a kártyát újból fel kell töltenie. Az energiatörvény úgy rendelkezik, hogy a védett fogyasztók számára a szolgáltatónak kérésre ingyen fel kell szerelni az ilyen készüléket. Ezek száma jelenleg a fővárosban és a szolgáltatási területet négy megyéjében mintegy kétezer darab. A nem védett fogyasztók mindezt piaci áron kérhetik, ami egyszeri 60-80 ezer forint költséget jelent. Boross Norbert hozzátette: szakembereik éves szinten százezer mérőberendezést ellenőriznek. Ennek alapján tudják, hogy a fogyasztók között az áramot szabálytalanul vételezők mintegy 3-4 százalékot tesznek ki, akik ellen büntetőfeljelentést is tesznek.
Az áramlopással okozott kár értékéről nincs pontos kimutásuk, de milliárdos tételről van szó. Az ilyen veszteség többnyire szociális ágon, vagy a vállalkozók törvénytelen költségcsökkentése miatt keletkezik, és mindig újratermelődik.
A Hétes-telepen Bódis Kriszta író-filmrendező, a telep-rehabilitáció projektvezetője elmondta: az utóbbi hónapokban az ország más területein többen is börtönbe kerültek áramlopás miatt, ezért könnyű volt meggyőzni a hétesieket a kártyás fogyasztásmérő igényléséről. Az évekig kivilágítatlan romatelepen péntek estétől újra működik a közvilágítás, a következő lépés pedig a már említett villanyórák felszerelése lesz, amit a Soros Alapítvány és a Máltai Szeretetszolgálat támogat.
Kovács István