A budapesti szocialisták szerint mostanra kiderült, nem a főváros, hanem a városvezetés van csődben, a koncepciótlanság csődjét pedig az itt élők fizetik majd meg.
Horváth Csaba fővárosi szocialista frakcióvezető keddi sajtótájékoztatóján közölte, a szerdai közgyűlésen öt új adónem bevezetésének igényét veti fel a városvezetés, miközben a fővárosnak húszmilliárd forintos tartaléka van.
Bírálta a városvezetést amiatt, hogy mindeközben majdnem 200 millió forintot akarnak költeni saját magukra, egyebek mellett egy budapesti tévéstúdió létrehozásával.
Tüttő Kata MSZP-s frakcióvezető-helyettes jelezte: mivel nem igaz, hogy nincs pénz a főváros kasszájában, kezdeményezik, hogy legalább erre a félévre ötvenmillió forintot tegyenek vissza a díjhátralékosoknak létrehozott alapba.
Véleménye szerint az állami szférában bejelentett leépítések, illetve a munkanélküli-ellátás rövidülésének hatását részben a fővárosnak kell majd kezelnie, ebből az alapból pedig több ezer családnak lehetne segítséget nyújtani. Ha a segítséget most nem kapják meg, hosszú távon ez sokkal többe fog kerülni - jelentette ki.
Horváth Csaba úgy látja: a városvezetés költséges utcaátnevezésekkel akarja elfedni a megszorításokat, csaknem ezer ember elbocsátását, és a több milliárd forint kivonását a fővárosi ellátórendszerből.
Szavai szerint erre nem lehet azt mondani, hogy olcsó hobbi, mert az okmányok átírása a lakóknak, a cégeknek és az államnak több tízmillió forintba kerül, nem beszélve a bosszúságról és az utánajárásról.