2011. március. 29. 08:33 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. március. 29. 08:34 Itthon

Vadai férjének többmilliós tanácsait vizsgálja Budai Gyula

Több mint 4 millió forintért adott tanácsokat 2009-ben a főváros parkolási cégének Vadai Ágnes szocialista politikus férje - írja a Magyar Nemzet. Az Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos azt közölte, hogy ha nem kerülnek elő a teljesítést igazoló iratok, akkor büntetőfeljelentést tesz az ügyben.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos vizsgálatot indított Vadai Ágnes (MSZP) férjének tanácsadói szerződése miatt, amely révén Egerfai József 2009-ben hét hónapi munkáért több mint négymillió forintot kapott a főváros százszázalékos tulajdonában lévő Parking Kft.-től.

Mint ismeretes, a kormánybiztos még januárban fordult Tarlós István főpolgármesterhez és azt kérte, vizsgálják ki a tanácsadói szerződések létrejöttének és teljesítésének körülményeit. Tarlós nem sokkal később arról tájékoztatta Budait, hogy Egerfai József 2009. január 5. és július 31. között havi bruttó 600 ezer forintért adott tanácsokat a "felszíni parkolási koncepcióval kapcsolatban" a Parking Kft.-nek és ezért összesen 4,223 millió forintot fizettek ki neki. Hozzátette: az igazolásokból nem állapítható meg pontosan a megbízott tevékenysége.

Budai a Magyar Nemzetnek azt mondta, amennyiben nem kerülnek elő a konkrét munkavégzést igazoló iratok, büntetőfeljelentést tesz. Elmondása szerint eddig csak néhány teljesítési igazolást találtak, ezek azonban nem bizonyítják, hogy Egerfai valóban el is végezte a szóban forgó munkát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?