Gyöngyöspata: nem sokat árul el a rendőrségi statisztika
Kikértük a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület kapcsán elhíresült Hajdúhadház és Gyöngyöspata rendőrségi statisztikáit.
„Ha a rendőrséget nagy erőkkel nem vezényeltük volna ki a kritikus helyszínekre, akkor ott csúnya történetek is megeshettek volna” – fogalmazott Orbán Viktor tegnap a Gyöngyöspatai eseményeket kommentálva, s hozzátette azt is: ha bárki túllépi a magyar jogrendszer által számára nyitva hagyott lehetőségeket, akkor a rendőrség teljes tekintélyével és súlyával fog eljárni.
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől csaknem három héten át járőröztek a 2800 lakosú Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt, a települést március 17-én hagyták el. A Jobbik helyi vezetője, Juhász Oszkár korábban azt mondta: azért járőröznek, mert sok bejelentést kaptak vagyon elleni bűncselekményekről, garázdaságról, zaklatásról, s a bűncselekmények mögött helyi cigányokat sejtenek. A Jobbik március 6-án - a rendőrség becslése szerint mintegy ezer ember részvételével - demonstrációt is tartott a Heves megyei településen. Azt is tudni lehet, hogy a következő hasonló akciót áprilisra, Hajdúhadházra tervezik.
A hvg.hu Gyöngyöspatán készült videó egyik jelenetében azt láthatjuk, hogy a helyszínre érkező rendőr kezet fog az utcán posztoló „polgárőrrel”. Mivel a történtek kapcsán sokan – helyiek, nem helyiek, s most már Orbán Viktor is – felvetették, hogy a rendőrség dolga a rendteremtés, vizsgálat is indult az ügyben Kállay Ernő, kisebbségi ombudsman vezetésével. Felmerült ugyanis a kérdés, hogy a rendőrség mennyit lát a települések problémáiból.
Gyöngyöspatán 2010-ben összesen 55 bűncselekményt követtek el, amelyből 31 volt vagyon elleni. Idén eddig 9 bűncselekményt regisztráltak a községben. Ezzel a Gyöngyösi Rendőr-kapitányság illetékességi területén a „közepesen fertőzött” települések közé tartozik – tudatta lapunkkal a Heves megyei Rendőr-főkapitányság. Az adatokból az is kiderül: a tavalyi évben 13 személy elleni bűncselekmény volt, köztük garázdaság és könnyű testi sértés. „Ez arányait tekintve nem kiugróan magas” - állt a rendőrség válaszában, amely úgy fogalmaz: az elmúlt hónapok adatai alapján nem állapítható meg semmilyen olyan tendencia, mely a bűncselekmények elszaporodására utalna.
A kérdésre, hogy tudnak-e arról a 10-12 fős csoportról, amely – a helyiek szerint (ahogy a videónkban is említik) – felelős a településen elkövetett bűncselekmények többségéért, illetve érkezett-e a körzeti megbízotthoz erről jelzés a lakosság részéről, úgy reagáltak: 2006-ban 37 fő helyi lakos bűnelkövetőt regisztráltak, 2007-ben 21 főt, 2008-ban 20 főt, 2009-ben 21 főt, míg 2010-ben 18 főt. Ezen adatok a megye más településeihez képest mérsékelt számok, amelyek csökkenő tendenciát mutatnak – olvasható a válaszban. ”A település körzeti megbízottja természeten folyamatos párbeszédet folytat a falu lakosságával, arról tájékoztatja feletteseit” - közölték, de ezzel kapcsolatban részleteket nem árultak el.
Hajdúhadházról 2009-es és 2010-es adatokat is kaptunk. Ezek szerint 2009-ben 703, 2010-ben 706 bűncselekményről szerzett tudomást a rendőrség. Főként a vagyon elleni bűncselekmények domináltak, s az összes bűncselekmény 70 százaléka vagyontárgyat érintett. Az elmúlt két évben összesen 7 rablás történt, mindegyik esetben elfogták az elkövetőket, s ellenük eljárás indult – tudatta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. „A rendőrkapitányságra olyan lakossági észrevétel, panasz, amelyben „időről-időre bűncselekményt” elkövető személyekre utalnának nem érkezett. Jellemzően a garázdaságok esetében találkozunk csoportos elkövetéssel” – tudatták lapunkkal.
A Szebb Jövőért tervei |
Balog Zoltán, felzárkóztatásért felelős államtitkár is megszólalt, s azt mondta: a rendőrség nem engedi, hogy "félkatonai szervezetek kihívást intézzenek az állam kizárólagos joga ellen". Egyelőre azonban úgy tudni, Hajdúhadházon is megjelenik majd a Szebb Jövőért. az önkormányzat részéről semmilyen megkeresés vagy segítségkérés nem történt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület felé a közbiztonság javítása érdekében. Hajdúhadházon a városi rendőrkapitánysággal együttműködve az Országos Polgárőr Szövetség helyi szervezete is lát el polgárőri feladatokat – közölte Csáfordi Dénes polgármester.
|