Egyre többen állnak bűnözőnek Nógrádban
Nógrád megyében öt éve nem regisztráltak annyi bűnelkövetőt, mint tavaly; az ismertté vált 3026 elkövető közül 2234 volt büntetlen előéletű, ez azt jelenti, hogy a múlt évben 22 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik először követtek el bűncselekményt - mondta a megyei főügyészség vezetője pénteken.
Tolvay Örs Csaba megyei főügyész évértékelő tájékoztatójában elmondta: Nógrádban 14 százalékkal, 7011-re nőtt a bűncselekmények száma, de a térség még mindig az ország legbiztonságosabb megyéi közé tartozik.
Hozzátette: a megye bűnözése elsősorban a szegénység által táplált jelenség, az elkövetők zöme továbbra is az alacsony iskolai végzettségűek, a rossz szociális körülmények között élők, a szakképzetlenek, a munkanélküliek köréből kerül ki.
Az összbűnözés 62 százaléka vagyon elleni volt, 2010-ben új kategóriaként kilenc uzsorabűncselekményt regisztráltak. A megye ügyészségeire 8263 nyomozóhatósági határozat érkezett tavaly, a vádemelési javaslatok 90,5 százalékát 30 napon belül intézték el, ez jelentősen meghaladta a 79,7 százalékos országos átlagot.
Tolvay Örs Csaba kitért arra: az ügyészi vádképviselet egyik legjelentősebb fokmérője a váderedményesség, ez Nógrádban 97,6 százalékos volt, ami szintén meghaladja az országos átlagot.
A megyei főügyész azt is elmondta, hogy az országos átlag (33,29 százalék) tükrében feltűnően alacsony a Nógrád megyében kiszabott végrehajtandó szabadságvesztések aránya (24,96 százalék). Tavaly csak Heves megyében voltak ennél alacsonyabb értékek - tette hozzá.