2011. március. 10. 17:28 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 10. 17:15 Itthon

Elbocsátások nélkül igyekszik teljesíteni zárolási kötelezettségét a Szegedi Tudományegyetem

Elbocsátások nélkül igyekszik teljesíteni 1,7 milliárd forintos zárolási kötelezettségét a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - jelentette be Szabó Gábor rektor az intézmény rendkívüli összdolgozói értekezletén csütörtökön.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a készenléti alap létrehozása miatt 1,704 milliárd forintot zárolt az intézmény 19,683 milliárd forintos 2011-es támogatásából - mondta az akadémikus, hozzátéve, a zárolás nem érinti az egyetem saját bevételeit, és a tárca döntése alapján nem csökkenthetők a hallgatóknak kifizetett juttatások sem.

Az SZTE a takarékoskodási intézkedéseket a dologi kiadásokkal kezdi, a rektor azonban elképzelhetetlennek tartja, hogy - miként más intézmények kilátásba helyezték - ne fizessenek szállítóiknak, például a közüzemi szolgáltatóknak. A szegedi egyetem megbízható ügyfele kíván maradni partnereinek - hangsúlyozta Szabó Gábor.

Az állami támogatásból fedezett dologi kiadások tervbe vett 17,3 százalékos, 850 millió forintnak megfelelő csökkentésével önmagában azonban nem teljesíthető a zárolási kötelezettség, ezért az intézményi beruházások 45 százalékos - 179 millió forint megtakarítást eredményező - visszafogása mellett az SZTE a személyi kiadások mérséklésére is kényszerül - tudatta a professzor.

A rektor leszögezte, a személyi kiadások csökkentéséről csak az érdekképviseletekkel egyeztetve születhet döntés. A próbaszámítások alapján a dolgozóknak kifizetett juttatások és a hozzájuk kapcsolódó közterhek hatszázalékos mérséklésével 675 millió forint takarítható meg.

Az érdekegyeztető tanács elé kerülő javaslatokat úgy állítják össze, hogy az elvonások a legnehezebb helyzetben lévőket lehetőleg ne érintsék. Példaként Szabó Gábor az étkezési támogatást említette, amelynek folyósítását csak egy közösen meghatározott kereset felett szüneteltetnék.

Az SZTE gazdálkodása stabil, és saját bevételei a 60 milliárd forintos költségvetésének kétharmadát teszik ki, így - ha sikerül megállapodni az érdekképviseletekkel - előreláthatólag a zárolást lényeges működési fennakadás nélkül teljesíteni tudja - mondta a rektor.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.