2011. február. 17. 06:41 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 17. 05:37 Itthon

Lezárják az alkotmánykoncepció általános vitáját

Az LMP és az MSZP ma is távol marad.

Az Országgyűlés ma folytatja és lezárja az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat kedden megkezdett általános vitáját, amelyben az LMP és az MSZP nem vesz részt.

A kereszténydemokrata Salamon László vezette testület decemberben nyújtotta be indítványát, amelyben az új alaptörvény szabályozási elveire tett javaslatot. A kormánypártok múlt heti siófoki frakcióülésükön úgy döntöttek, az eseti bizottság koncepcióját irányadó vitaanyagnak tekintik; a kabinet nem terjeszt alkotmányjavaslatot a Ház elé, ez a frakciók lehetősége lesz.

Ezt követően a fideszes Lázár János és a KDNP-s Harrach Péter módosító indítványt nyújtott be az alkotmánykoncepciót tartalmazó határozati javaslathoz, amely - egyebek között - annak kimondása helyett, hogy az Országgyűlés az alkotmány szabályozási elveit a határozat melléklete szerint elfogadja, azt rögzítené: a Ház megállapítja, hogy az alkotmány-előkészítő eseti bizottság feladatát elvégezte, és megköszöni mindazoknak a közreműködését, akik javaslataikkal segítették a testületet feladatának teljesítésében.

 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.