Fokozódó aggodalom az ELTE-n az értelmiség elleni támadások miatt
"Az ELTE 375 éves Bölcsészettudományi Kara aggodalommal figyeli azokat a kísérleteket,amelyekkel a magyar humán értelmiség különböző szemléletű csoportjait akarják morálisan ellehetetleníteni" - fejti ki dékáni körlevelében Dezső Tamás, az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja, és a Kar Intézetigazgatóinak Tanácsa.
"Különösen aggódunk az egyetemünk köztiszteletben álló, komoly szellemi és tudományos elismertséggel rendelkező oktatóit ért támadások miatt" - áll Dezső Tamás dékán levelében. A dékán szerint az ELTE Bölcsészettudományi Karának nem feladata a pályázati rendszerek hatékonyságának minősítése, csupán a megvalósítandó pályázatok szabályszerű és tudományos szempontból való hatékony megvalósítása.
"Ennek megfelelően minden időben gondos szakszerűséggel kezeli pályázatait, valamint szigorú pénzügyi ellenőrzéssel zárja ki bármely szabálytalanság lehetőségét. A humán kutatások és a bölcsész szakemberek ellen intézett jelenlegi támadások oda vezethetnek, hogy ezeket a kutatásokat még jobban korlátok közé szorítják, csökkentik a más tudományterületek tudományos kutatási forrásaihoz képest nagyságrendekkel kisebb támogatásokat, és ezáltal lehetetlen helyzetbe hozzák a bölcsészettudományi műhelyeket" - olvasható a körlevélben.
"Meggyőződésünk, hogy ezek a folyamatok ellentétesek a humán tudományok, és az egész magyar tudományosság érdekeivel, mert valljuk, hogy „a tudósokról mint tudósokról csak tudósok ítélhetnek” - zárul az írás.