2011. február. 05. 10:14 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 05. 10:06 Itthon

Népszava: változatlanul ömlik a vörös lé Kolontáron

Meghalt és halott is marad a Torna patak Kolontár után – írja szombati számában a Népszava helybéliekre hivatkozva, akik nem értik, miképpen szennyezheti büntetlenül az élővizet az állami irányítás alá vont Magyar Alumínium Zrt.

A tavaly október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa után is folyamatosan ömlik a Torna patakba a Mal Zrt. tározóiból a lúgos, mérgező folyadék. A napilap munkatársai Kolontár határában tapasztalták, és rejtett kamerás felvételeken rögzítették, hogy a veszélyes anyag és a közömbösítésére alkalmazott vegyszerek mérgezik a környezetet.

A napilap riportja szerint csőrendszereken keresztül, hatalmas habot verve folyik egy árokba a vörös lé. A lap munkatársai négy ilyen csővezetéket láttak. Két kisebb átmérőjű folyamatosan üzemelt, de a helybéliek szerint éjszakánként a jóval nagyobb csövön is folyik a maró lé egy ideiglenes árokba.

A tározók mellett hatalmas tartályokból, műanyag csöveken át folyamatosan savat adagolnak a zavaros vegyülethez. A savazott lúg ezt követően egy átfolyón jut arra a területre, ahol markológéppel gipszet adagolnak hozzá, majd az így előállított oldat egyenesen a Tornába folyik.

A rendőrség mindeddig nem indított eljárást természetkárosítás miatt.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.