Antik bútorokat foglaltak le a pénzügyőrök Hegyeshalomnál
Csaknem hárommillió forint értékű antik bútorokat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei Hegyeshalom térségében.
A hivatal közleményében azt írta, hogy a pénzügyőrök egy magyar rendszámú gépjármű átvizsgálásakor találták meg a különböző, az 1800-as évekből származó biedermeier bútordarabokat - karosszéket, kihúzható asztalt, valamint szekrényt -, továbbá egy 1930-ból származó art deco fürdőszoba-garnitúrát és fa virágtartó szekrényt. A magyar sofőr azt mondta, bútorokat szállít Budapestről Nyugat-Európába.
A tizennégy antik darab mindegyike a kulturális javak körébe tartozó tárgy, a gépkocsivezető azonban ezekre vonatkozóan nem rendelkezett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kiviteli engedélyével.
A pénzügyőrök ezért a csaknem hárommillió forintot érő bútorokat lefoglalták, és visszaélés kulturális javakkal bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek a sofőr ellen - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.