2011. január. 25. 18:20 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 26. 10:05 Itthon

Az MSZP 24 órát adott Kósa Lajosnak

Az MSZP felszólította Kósa Lajost, a Fidesz alelnökét, hogy 24 órán belül vonja vissza azokat a keddi "alaptalan és rágalmazó kijelentéseit", amelyek szerint a médiatörvény kapcsán kialakult "hajcihő" a szocialisták szervezése alapján indult az ország ellen.

A Török Zsolt MSZP-szóvivő által kiadott közlemény szerint a vádak visszavonása mellett egyúttal bocsánatkérést is vár a párt. "Ellenkező esetben az MSZP meg fogja tenni a megfelelő jogi lépéseket" - írták. Kósa Lajos keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte, egyértelműen látszik, hogy ez egy mesterségesen "felhabosított, felturbózott kampány". Leszögezte, hogy a médiatörvény számos ponton lehet rossz, de semmilyen jel nem utal arra, hogy sértené a szólás- és véleményszabadságot.

Azzal kapcsolatban, hogy ha a szocialisták indították el a "hajcihőt", akkor hogyan tudták rávenni az Európai Bizottságot a levél megírására, azt felelte, hogy a testület is emberekből áll, "akik különböző módokon vannak összerakva". Megjegyezte, korábban nem hitte volna, hogy Joaquin Almunia, európai biztosként, valamiféle "nem egészen értett szocialista elkötelezettségből, Gyurcsányéknak minden ordító hazugságát benyeli", akkor, amikor a pénzügyi stabilitás létfontosságú. Hozzátette, hogy ugyanazon a vitán egy néppárti biztos viszont homlokegyenest ellenkezően látta a helyzetet, mint Almunia.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.