Itthon Független Hírügynökség 2011. január. 16. 10:32

Diszkótragédia: válságstábot hozott létre az önkormányzat

Válságstábot hozott létre a terézvárosi önkormányzat a West-Balkánban szombaton este történt tragédia kapcsán.

Bundula Csaba alpolgármester a Független Hírügynökségnek vasárnap délelőtt annyit mondott, hogy a hivatal számos munkatársat berendelt és hamarosan közleményt adnak ki.

Sajtóhírek szerint a szórakozóhely engedélyét a kerületi jegyző két hete visszavonta. Az önkormányzatnál egyelőre ezt is vizsgálják még - tudta meg a Független Hírügynökség.

Szombaton este 11 óra után Budapesten, a Nyugati téri szórakozóhelyén a több ezres tömegben három fiatal lány életét vesztette. Úgy tudni, hogy valamiért pánik tört ki, a három lány valószínűleg a menekülés közben került a földre, ahol a tömeg eltaposta őket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap hajnali közleménye szerint vizsgálják a szervezők felelősségét, illetve igazságügyi orvosszakértő bevonásával a fiatalok halálának okát is.

Hirdetés