Jól jár, aki a Nézőpont Intézetnél dolgozott
A Blikk a keddi számában azt írja: jó ajánlólevél a kormányzatnál, ha valaki a Nézőpont Intézetnél dolgozott.
Az intézet volt sajtófőnöke, Milován Orsolya 1,7 milliós szakértői szerződést kapott a Közigazgatási Minisztériumtól (KIM), és a Nézőpont két elemzője - Böszörményi Nagy Gergely és Szabó Márk - is a KIM-hez került tavaly júniustól. Milován nemzetpolitikai elemzéseket készített a tárcának heti 110 ezer forintért a KIM honlapjának adatai szerint.
Az intézet egyik leányvállalata pályáztatás nélkül kapott 10 milliós szerződést négy hónapos sajtófigyelésre és elemzésre. Ez annál is érdekesebb a Blikk szerint, mivel ez a cég nem számít nagy múltú vállalkozásnak: 2010. május 28-án jegyezték be és 3 hónappal később már el is nyerték a kormányzati szerződést.
Ennél a leányvállalatnál dolgozott egyébként a KIM vezetőjének, Navracsics Tibornak az unokaöccse, az anyacégnél, a Nézőpont Intézetnél pedig a miniszter felesége volt munkatárs.